Száz film a gödöllői természetvédelmi fesztiválon

Négy helyszínen száz filmet nézhetnek meg a nézők a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon, amelyet május 27-től 29-ig immár nyolcadszor rendeznek meg.Az előzsűri 108 ország több mint 1400 filmjéből válogatta ki a végleges programot, rangos nemzetközi stúdiók és alkotók küldték el nevezésüket. Az ingyenes fesztivál helyszíne a Gödöllői Királyi Kastély és parkja, a kínálatot számos családi és kulturális program színesíti - mondta el Simon-Tábori Éva főszervező a fesztivál csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
    

Mint elhangzott, a fesztiválon animációs, dokumentum- és rövidfilmek, egész estés, valamint amatőrfilmek egyaránt láthatók, a Kárpát-medencei alkotások külön szekcióban versenyeznek. "Sokrétű a kínálat, amelyben provokatív, gyönyörűséges, megríkató filmek egyaránt szerepelnek.

Számos alkotás az adott téma bemutatása mellett megoldásokat, kiutat próbál mutatni a problémákból. Ilyen például a Miért fontos a biológiai sokszínűség című brit animáció, amelynek narrátora David Attenborough" - emelte ki Szalay Péter dokumentumfilm-rendező, a nemzetközi szekció zsűrijének elnöke.
    

Megemlítette, hogy vetítik Török Zoltán Vadlovak című munkáját, amely a hazai mozikban már sikert aratott, és nagy élményt ígér a világ egyik legnagyobb folyóját bemutató Ganga lelke, valamint a Gonarezhou, az orrszarvú visszatérése, amely egy kihalóban lévő faj megmentésére tett erőfeszítésekről szól. Számos film érkezett Dél-Ázsiából, egyik közülük a borneói orangutánokat, egy másik az ősfák kitermelését állítja a középpontba.
    

Széll Antal környezetvédelmi szakember, fotós, operatőr, a Kárpát-medencei szekció zsűrijének elnöke szerint több természetvédelmi film kijelöl bizonyos irányvonalakat, ami a biodiverzitás tartós megőrzésének lehet az alapja. Különleges versenyfilmnek nevezte a Duna-Dráva Nemzeti Parkot bemutató alkotást, Tóth Zsolt Marcell rendezését, amely a hazánk nemzeti parkjait bemutató sorozat része.
    

"Örvendetes, hogy a filmek készítői között számos fiatal, akár elsőfilmes alkotó található, másrészt megfigyelhető a szép természeti hangok bemutatására törekvés, illetve innovatív vágási technikák alkalmazása" - tette hozzá Széll Antal. A sajtótájékoztatón jelen volt Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, aki emlékeztetett arra, hogy ötven évvel ezelőtt jelent meg a Római Klub jelentése A növekedés határai címmel, amelyben először kongatták meg a vészharangot, és a tudományos élet azóta próbálja az emberek figyelmét felhívni a közelgő bajra, kevés sikerrel.
   

"A tudomány tehetetlen, mert az emberek nem racionálisan döntenek, hanem szokásaik, a divat rabjai. A művészet abban tud nagyon fontos szerepet játszani, hogy megszeressük a természet minden kis alkotórészét és azokat eljuttassa a szívünkbe. A tudománynak együtt kell működnie a művészettel, mert a természetfilmek csodákat tárnak elénk, hiszen minden fajnak lényeges szerepe van egészségünk, fennmaradásunk, jólétünk, sőt, boldogságunk alakításában" - fogalmazott Ürge-Vorsatz Diána.
    

A Kék Bolygó Alapítvány által szervezett, idén immár kutyabarát VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál témája a zöldre-, újratervezés, a díszvendég Olaszország. A filmes mustra díjátadója május 28-án lesz a Gödöllői Királyi Kastélyban lesz. A családi programok között lesznek koncertek, kézműves és filmes foglalkozások, továbbá Trash Art kiállítás is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com