Százötven éves rejtélyt oldottak meg a londoni Viktória és Albert Múzeumban

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti:Százötven éves rejtélyt oldottak meg a londoni Viktória és Albert Múzeumban, ahol restaurátor szakemberek perdöntő bizonyítékot találtak arra, hogy a Botticelli egyik híres portréján látható nő vörös haját a reneszánsz mester festette, és nem egy 19. századi brit művész színezte át a ma látható árnyalatúra.Smeralda BandinelliA Smeralda Bandinelliként ismert hölgy portréja című alkotás hamarosan Berlinben lesz látható egy Botticelli 150 művéből rendezett nagyszabású kiállításon, amely jövő márciustól aztán a Viktória és Albert Múzeumba költözik.

Nagy-Britanniában az 1930-as évek óta nem szenteltek ilyen jelentős tárlatot az itáliai festőnek.

A Smeralda Bandinelli 1470 körül készült portréját 1867-ben a Christie's árverésén 20 fontért vette meg Dante Gabriel Rossetti. Az angol festő - akire a preraffaeliták nevű művészcsoport többi tagjához hasonlóan nagy hatással volt Botticelli munkája - azt mondta barátainak, "helyreállítja a hajviseletet" az alkotáson. Megjegyzése után terjedt el a legenda, hogy Smeralda vörös haját valójában ő festette.

Restaurátoroknak azonban sikerült óvatosan eltávolítaniuk a kép legfelső mázrétegét, amely vélhetően a 19. században került a műre, és megállapították, hogy valójában a véltnél jóval kisebb beavatkozást hajtottak végre rajta, a hölgy vörös haja pedig Botticelli keze munkáját dicséri.

"A technológia révén ma már sokkal mélyrehatóbban meg tudjuk ismerni a régi képeket. A felső máz eltüntetésével újra felerősödtek a Botticelli által használt ragyogó színek, Smeralda Bandinelli esetében pedig hajának sokat vitatott vörös színe új életre kelt" - mondta Mark Evans, a kiállítás társkurátora.

A szakemberek infravörös reflektográfiás eljárással a festékrétegek alá hatolva felfedezték Botticellinek a portréhoz készült eredeti vázlatait is. Ehhez viszonyítva megállapították, hogy Rossetti vélhetően apróbb változtatásokat eszközölt a hölgy arcán és fehér fejfedőjén.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com