Széchényi Emléknap a nemzeti könyvtár alapításának évfordulója alkalmából

Tokody Ilona operaénekes, Vásáry Tamás zongoraművész és Margócsy István irodalomtörténész is szerepel az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) megalapításának 211. évfordulója alkalmából a budai Várban hétfőn sorra kerülő Széchényi Emléknap programján. Az érdeklődőket számos kiállítás, zenei előadás és tudományos program várja, a belépés díjtalan.

17076810A délelőtti óráktól több tárlatvezetés lesz, emlyeken megtekinthető a könyvtár számos ritka, régi, vendégek számára csak ezen a napon látható kiadványa, például a könyvtár alapítója, gróf Széchényi Ferenc által adományozott magyar vonatkozású, több évszázados térképek.

Továbbá lesz még kiállítás India magyar szemmel - Magyar utazók Indiában címmel, illetve a Dante Isteni színjátéka ihlette grafikákból.

Két nagy magyar költő, Weöres Sándor és Jékely Zoltán születésének centenáriuma is idén van. Ebből az alkalomból Weöres megzenésített versei hallhatók és a két költő kéziratai, Jékely személyes tárgyai láthatók könyvtárban.

Mészáros Géza festőművész A tekintet érintése című retrospektív kiállításának megnyitóján Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes lép fel. Benkő Imre fotóművész Acél-Mű - Ózd 1987-2012 című kiállítását Beke László művészettörténész nyitja meg. Ez a két kiállítás éjfélig látogatható.

Délben kezdődik és szintén a nap végéig tart Farkas Gábor Farkas tudományos kutató, az OSZK régi nyomtatványok tára vezetőjének 12 előadásból álló sorozata, melyben szó lesz az erdélyi sárkánykoponyákról, a Shakespeare Hamletje és Zrínyi Szigeti veszedelem című eposza közti kapcsolatról, az utolsó inka herceg magyarországi útjáról, II. Lajos magyar király gyilkosáról, az 1572-ben Franciaországban történt Szent Bertalan éji mészárlás és egy szupernóva-robbanás kapcsolatáról és a betlehemi csillagról.

Kora délután tudományos ülésszak kezdődik a magyar nyelv 18. századi térhódításáról, amelynek nyitóelőadását Margócsy István irodalomtörténész tartja.

A látogatók a nap folyamán többször is a könyvtár dolgozóinak vezetésével sétálhatják körbe az épület négy szintjét az ötödiktől a legfelső, nyolcadik szintig, amely utóbbi más napokon nincs nyitva a látogatók előtt.
A hétfői, nyílt naphoz hasonló programsorozatra érkezők ingyenesen mehetnek be az OSZK-ba, illetve fél áron be is iratkozhatnak.

A részletes program az OSZK honlapján olvasható.
Az Országos Széchényi Könyvtárat Széchenyi István édesapja, Széchényi Ferenc alapította 1802-ben, amikor erre a célra mintegy tizenötezer dokumentumot adományozott. A könyvtár egy időben a Nemzeti Múzeumhoz tartozott, 1949 óta önálló intézmény.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com