Széchenyi Zsigmond vadászati fotóiból látható tárlat a Capa Központban

Gróf Széchenyi Zsigmond vadász-író fényképeiből nyílik kiállítás szeptember 27-én a budapesti Capa Központban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.A fotótárlat az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás részeként látható november 28-ig. Széchenyi Zsigmond főként Afrikában járt expedíciókon, de Indiába és Alaszkába is eljutott. A magyarországi és európai képek mellett ezeknek a külföldi expedícióknak a képanyagából válogatták a tárlaton látható mintegy 200 fotót - mondta el Virágvölgyi István, a kiállítás kurátora a műsorban.
    

Hozzátette: Széchenyi Zsigmond az expedíciókat albumokban örökítette meg, a többezer képet dátummal, a helyszín megadásával és történetekkel is kiegészítette. A kurátor felhívta a figyelmet Széchenyi Zsigmond gyűjtőszenvedélyére is. Mint mondta, több mint 1300 trófeából álló gyűjteménye a második világháborúban odaveszett, de a 3500-4000 kötetből álló, ritkaságokat is tartalmazó vadászati könyvgyűjteménye megmenekült és a mai napig a Magyar Természettudományi Múzeum különgyűjteményeként kutatható. Szintén itt őrzik az 1960-as évekbeli afrikai expedíciókból származó trófeákat is.
    

A kurátor felidézte, hogy a monarchiában nemesként nevelkedett grófot 1951-ben kitelepítették Budapestről és a Keszthelyi Helikon Könyvtárban lett állományon kívüli segéderő. A vadász-író-fényképész Széchenyi végül vadászati szaktudása és népszerű művei miatt költözhetett vissza a fővárosba az 1950-es évek végén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com