Szent István Intézet: énekeljék a Himnuszt az iskolákban, s ne csak felállva hallgassák!

A Szent István Intézet a magyar kultúra napja, a Himnusz születésnapja alkalmából azzal a felhívással fordul a magyar oktatási intézmények vezetőihez, hogy az iskolai tanévnyitó és tanévzáró ünnepségeken, valamint az iskolai keretek közt rendezett nemzeti ünnepek alkalmával nemzeti imádságunkat a közösségek énekeljék együtt, ne felvételről közreadva fennállva hallgassák csak, jelenleg ugyanis nagyon vegyes képet fest a vonatkozó intézményi gyakorlat.A Szent István Intézet azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a Kölcsey Ferenc által 1823-ban papírra vetett és Erkel Ferenc zenéjével hivatalosan is nemzeti himnuszunkká lett mű közös éneklése az összetartozás érzésének emelkedett, máshoz nem fogható örömét kínálja kicsiknek és nagyoknak egyaránt, a mű passzív hallgatása azonban korántsem képes ezt a benne rejlő erőt kibontani.

"Ezért ezt az iskolai közösségeket is tápláló erőforrást fontos tudatosan, felkészülten a gyerekek elé kínálni, akár egy énektanár kolléga, akár az iskolai énekkar vagy egy jótorkú diák kezdőhangjával éneklésre invitálva a jelenlévőket" - fogalmaztak, hozzátéve, hogy a Himnusz "kényelmes" énekléséhez a dallam d’ vagy c’ hangon történő indítását javasolják.

A Szent István Intézet a Himnusz születésnapján arra hívja az általános- és középiskolák vezetőit, hogy önkéntes elköteleződéssel vállalják, hogy mostantól az ünnepségeiken közös énekelésre és nem "csak" hallgatásra hívják a jelen lévő gyerekeket, szülőket, tanárokat és iskolai dolgozókat.

Ha ez a gyakorlat már eddig is létezett, de e jelképes formában is megerősítenék annak továbbvitelét, erről is várják a visszajelzéseket; nem szükséges mást tenni, mint az info@szentistvanintezet.hu címre "Énekeljük a Himnuszt!" tárggyal egy e-mailt küldeni, a levélben pedig az iskola nevét, címét megadni.

Az ily módon "szándéknyilatkozatot" tett oktatási intézmények közül három szerencsés tantestület egy-egy 100 000 forint értékű kávéfőzőt kap ajándékba, hogy a tanári kar közössége is erősödhessen - írták.

A felhívás elérhető a https://www.oktatas.hu/palyazatok/intezmenyeknek/szent_istvan_intezet_palyazat_himnusz címen - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com