Szent László királynak állít emléket a jegybank új érméje
Szent László királynak állít emléket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idei érmekibocsátási programjának legkülönlegesebb darabja - olvasható az MNB MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Mint írják, a pénteken megjelenő emlékérmék 500 ezer forint névértékű, egy unciás színarany, 20 ezer forint névértékű, egy unciás színezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém változatait az Országépítő királyok Árpád dinasztiájából című sorozat részeként bocsátják ki.
A közleményben kiemelik, hogy
az alacsony példányszámban (500 darab) megjelenő arany érmék az idei kibocsátási program legértékesebb darabjaiként állítanak emléket Szent László magyar királynak (1077-1095), aki igazságos uralkodóként megerősítette a keresztény államot és jelentős törvényeket hozott, amelyek a magántulajdon és az egyházszervezet védelmét szolgálták.
Uralkodása alatt sikeresen védte az országot a besenyő és kun külső támadásoktól, ezzel másfél évszázadra megerősítve az ország keleti határait. I. Lászlót 1192-ben avatták szentté, öröksége a középkori magyar államiság egyik pillére. Az emlékérmét az Országépítő királyok Árpád dinasztiájából című sorozat harmadik részeként bocsátja ki az MNB a 2021-ben megjelent Szent István király és 2023-ban kibocsátott I. András érmék mellett.
A közlemény szerint a Szent László király emlékérmék elsődleges szerepe az ismeretterjesztés, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő. A rajtuk szereplő névérték az érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja. Az arany, ezüst és a színesfém változat azonos érmeképpel jelenik meg, értékjelzésükben eltérve. Az érmék előoldala Szent László egyik ezüst dénárjának részletét jeleníti meg, amelyen az uralkodó sematikus portréja látható, míg a hátoldal a lovagkirály hermájának félprofilból ábrázolt részletét ábrázolja.
A korhű forrásmotívumokon alapuló emlékérméket Tóth Zoltán ötvös iparművész tervezte. További részletek az érmékről az MNB honlapján olvashatók.
(Forrás: MTI)
Mint írják, a pénteken megjelenő emlékérmék 500 ezer forint névértékű, egy unciás színarany, 20 ezer forint névértékű, egy unciás színezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém változatait az Országépítő királyok Árpád dinasztiájából című sorozat részeként bocsátják ki.A közleményben kiemelik, hogy

Hozzászólások