Szent Márton-napi programokat rendeznek Szombathelyen

Lampionos felvonulással, díjátadó gálával és országos kirakodóvásárral idézik fel a hétvégén Szombathelyen Szent Márton alakját - közölték a rendezvények szervezői az MTI-vel.Pénteken délután püspöki szentmise kezdődik a szombathelyi székesegyházban, utána lampionos felvonulás indul a Szent Márton emlékparkhoz, ahol koszorúzást és ünnepi megemlékezést tartanak.

    
Szombaton este a szombathelyi Agora Művelődési és Sportházban tartják a városi önkormányzat szervezésében zajló Szent Márton-napi díjátadó gálát, ahol a kulturális, szociális, egészségügy és a sport területen kiemelkedő tevékenységet végzők számára adnak át díjakat és elismeréseket. Idén ott nyújtják át a városi közgyűlés által adományozott díszpolgári címet is, amelyet ebben az évben Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a Weöres Sándor Színház alapító igazgatója vehet át.
    

A vasi skanzenben már pénteken délutántól várják a látogatókat a Márton-napi Országos Nagyvásárra, amelyen legnagyobb számban kézműves termékeiket kínálják majd az árusok és olyan hagyományos népi ételeket is megkóstolhatnak a látogatók, mint a dödölle és a kukoricaprósza. A vasárnap estig tartó vásári forgatagot mindhárom napon könnyűzenei koncertek, néptánc és népzenei programok, bábszínházi előadások, íjászbemutatók, bormustra és főzőverseny is színesítik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com