Szeptember 12-én indul a Puskin Kuckó őszi-téli szezonja

Az iskola- és óvodakezdéssel egyidőben indul a Budapest Film családi programsorozata a fővárosi Puskin moziban, ahol hétvégenként filmvetítésekkel, bábelőadásokkal és koncertekkel várják a családokat.Az ovisokat és a kisiskolásokat megcélzó, Legkisebbek mozija című sorozatukban ebben az évben többek között vetítik az új Bogyó és Babóca-mozifilmet, a Masha és a Medve-széria játékfilm hosszúságú "különkiadását", valamint olyan különleges összeállításokkal is készülnek a szervezők, melyek a magyar animáció klasszikusaival ismertetik meg a gyerekeket, így például Macskássy Gyula és Dargay Attila "bűbájos" rövidfilmjeiből is vetítenek majd összeállítást. A hétfői közlemény szerint a nézők válogatást láthatnak a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál alkotásaiból is.

    
Mint írják, a progamok között a Nefelejcs Bábszínház öt, a Fabula Bábszínház négy előadással szórakoztatja a Metropolis terem közönségét. Emellett idén is lesznek családi koncertek: Gryllus Vilmos egy őszi, majd egy téli műsorral készül, a Kolompos együttes az Egyszer egy királyfi című előadását hozza el, a Kaláka együttes "best of" koncertet tart, Rutkai Bori pedig karácsonykor ad ünnepi koncertet. A Puskin Kuckó részletes 2020/21-es programja megtalálható a mozi honlapján.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Alacsony önértékeléshez vezethetnek a mesebeli hercegnőkről szóló mesék

Alacsony önértékeléshez vezethetnek a mesebeli hercegnőkről szóló mesék

Ezeket a dolgokat tanulhatják meg rosszul a gyerekek a kedvenc történeteikből.

A valóságban idegtudós az Agymenők sztárja

A valóságban idegtudós az Agymenők sztárja

Zenészek és színészek, akikről nem is tudtad, hogy még milyen különleges hivatással teszik érdekesebbé az életüket.

Ezeknek az íróknak csak egy könyve lett sikeres

Ezeknek az íróknak csak egy könyve lett sikeres

A többi mű csak árnyéka annak, ami meghozta a hírnevet a szerzőnek.

Minden, amit tudni érdemes a világ egyik legjobb science-fiction művéről, a Dűnéről

Minden, amit tudni érdemes a világ egyik legjobb science-fiction művéről, a Dűnéről

Fontos információk Frank Herbert regénysorozatáról, amiből december 17-én érkezik az új adaptáció első része.

A magyar irodalom nagy alakjait sem kímélte a spanyolnátha

A magyar irodalom nagy alakjait sem kímélte a spanyolnátha

Műveket ihletet, szerelmeket és barátságokat erősített meg a sok áldozatot követelő járvány.

Daniel Defoe regénye erősen emlékeztet a koronavírus-járványra

Daniel Defoe regénye erősen emlékeztet a koronavírus-járványra

Betegségek megjelenéséről, lefolyásáról és az élet normális kerékvágásba való visszatéréséről szóló történetek.

Disney párokat vizsgált egy pszichológus, aki szerint lesznek, akik idővel szakítanak

Disney párokat vizsgált egy pszichológus, aki szerint lesznek, akik idővel szakítanak

Nyolc mese szerelmesei, akik közül nem mindegyikre igaz, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”.

Idézetek Csukás Istvántól, amelyeket érdemes örökre megjegyezni

Idézetek Csukás Istvántól, amelyeket érdemes örökre megjegyezni

Fontos gondolatok az ország mesemondójától.

Szabó Lőrinc átengedte a menyasszonyát Babits Mihálynak

Szabó Lőrinc átengedte a menyasszonyát Babits Mihálynak

A magyar irodalom legkülönlegesebb barátságai.

A nemzetközi megjelenés előtt is komoly kultusza volt Geraltnak

A nemzetközi megjelenés előtt is komoly kultusza volt Geraltnak

Kevésbé ismert tények a Vaják-franchise-ról.

http://ujhazak.com