Szeptember végéig várják a programjavaslatokat a Classical:NEXT-re

Szeptember végéig várják a programjavaslatokat és a showcase koncertekre a jelentkezéseket az első Budapesten rendezett Classical:NEXT találkozóra. A klasszikuszenei szakmai esemény filmes programjába a művek beadási határideje október utolsó napja.A szervezők hétfői közleménye szerint mintegy 1400 nemzetközi szakembert látnak vendégül a Classical:NEXT találkozón, amelyet a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek részeként, a Hangvető és a Müpa közös szervezésében 2026. április 8. és 11. között rendeznek meg.

A klasszikus zene globális szakmai platformjának számító esemény konferenciát, szakmai expót, showcase koncertsorozatot, filmprogramot, valamint díjátadót és networking eseményeket is magában foglal.

A Millenáris Üvegcsarnoka fogadja az expót, a Nemzeti Táncszínház várja a konferencia programja iránt érdeklődőket, a Budapest Music Center ad otthont az esti showcase koncerteknek, míg a megnyitót a Zeneakadémián rendezik.

Mint a rendezvény honlapján írják, a Classical:NEXT programja a különböző szektorokból érkező zenei szakemberek - művészek, menedzserek, műsorvezetők, zenekarok, lemezkiadók, oktatók, újságírók, filmkészítők, technológiai innovátorok, kiadók és még sokan mások - javaslataiból áll össze.

A javaslatokat nemzetközi zsűri bírálja el, ők felelnek azért, hogy a konferencián résztvevők egy izgalmas, különleges szakmai esemény részesei lehessenek.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Magyarországot a zsűriben idén két szakember is képviseli: Zsoldos Dávid, a Papageno alapító-igazgatója és Gryllus Samu zenész, zeneszerző, karmester. Olyan szakemberekkel döntenek majd együtt, mint Cristina Uruc, az Enescu Fesztivál ügyvezető igazgatója és az European Association of Artist Managers elnöke (Románia), Kelly Lovelady karmester (Ausztrália/Egyesült Királyság), Louis Siu, a Toolbox Percussion ügyvezető művészeti igazgatója (Hongkong/Egyesült Királyság), Nathaly Ossa kulturális menedzser (Kolumbia), Sebastián Errázuriz zeneszerző, karmester és producer (Chile), valamint Sophia Rahman zongoraművész, a Whittington Fesztivál művészeti igazgatója (Egyesült Királyság).

A konferencia üléseire és a projektbemutatókra vonatkozó javaslatokat, valamint a showcase koncertekre való jelentkezéseket szeptember 30-ig várják. A filmes programra, amelyre a hagyományokat újragondoló, vagy a zenei világok között váratlan találkozásokat teremtő művészek, zeneszerzők munkásságát bemutató dokumentumfilmeket, önálló filmeket vagy koncertfelvételeket várnak, október 31-ig lehet pályamunkát beküldeni.

A közlemény szerint a Classical:NEXT olyan nemzetközi jelentőségű szakmai esemény, amelyre a világ minden tájáról érkeznek a klasszikus zene képviselői. Azzal, hogy 2026-ban Budapest ad otthont a rendezvénynek, nemcsak Magyarország, hanem a kelet-európai térség szereplőinek is kiemelt lehetőségük nyílik a bemutatkozásra, a nemzetközi piaccal való találkozásra és együttműködésre. A Classical:NEXT expo és konferencia ehhez külön tematikus panelekkel is hozzájárul.

"Bartók Béla szellemi öröksége arra inspirál minket, hogy újra és újra lehetőséget biztosítsunk a magyar és nemzetközi művészeknek a találkozásra, együtt zenélésre, szakmai eszmecserére, ezen keresztül is táplálva Magyarország pezsgő zenei életét, fesztiváljainkkal és a hozzá kapcsolódó eseményekkel. Budapest történelmi és kulturális öröksége, valamint zenei hagyománya – Bartók Béla, Kodály Zoltán és Liszt Ferenc városa, és a legnagyobb kortárs zeneszerzők, mint Kurtág György, Ligeti György és Eötvös Péter hazája – tökéletes helyszínt kínál a rendezvénysorozat számára a következő évben" - idézi a közlemény Káel Csabát, a Bartók Tavaszt szervező Müpa vezérigazgatóját.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com