Szeptemberben rendezik meg a 15. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt

Harminckét fiatal zongoraművész részvételével rendezik meg szeptember 12. és 19. között a Zeneakadémián a 15. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, amelynek kísérőkoncertjein olyan, nemzetközileg elismert művészek is fellépnek, mint Olga Kern és Balázs János.Budapest ad otthont a világ több vezető klasszikus zenei versenyének, ezek egyike a Filharmónia Magyarország és a Zeneakadémia által közösen szervezett Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny is - mondta el az eseménysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján a kultúráért felelős államtitkár.
    

Fekete Péter hozzátette: mindehhez kellenek a tradíciók, a kiváló szervezők és az olyan sztárok - például a zsűritag Vásáry Tamás zongoraművész -, akik miatt a fiatal versenyzők ideutaznak, hogy aztán Magyarország jó hírét vigyék szerte a világba. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora felidézte, hogy a zongoraverseny 1933-ban indult el a Zeneakadémián Dohnányi Ernő kezdeményezésére, első nyertese Fischer Annie volt.
    

Elmondása szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenynek fontos szerepe van a "Liszt-brand" építésében, ezzel pedig Magyarország nemzetközi presztízsének erősítésében, de az eseménysorozat nagyban segíti a magyar tehetségek felkarolását és nemzetközi pályára állítását is. Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy 2021-ben több évforduló is köthető a megmérettetéshez: idén ünneplik Liszt Ferenc születésének 210., a világhírű Liszt-előadó, Cziffra György születésének pedig 100.

évfordulóját, és az idei zongoraverseny lesz az 50. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny.
    

Húsz országból hetvenkét jelentkező közül az előzsűri harminckét versenyzőt - köztük négy magyart - válogatott be - közölte. A zsűri elnöke Olli Mustonen (Finnország), tagjai Olga Kern (Oroszország), Vu Jing (Kína), Boaz Sharon (Egyesült Államok), Cyprien Katsaris (Franciaország) és három magyar zongoraművész: Balázs János, Farkas Gábor, valamint a zsűri "doyenje", Vásáry Tamás lesznek.
    

Vásáry Tamás elmondta, hogy sokáig nem fogadott el ilyen meghívásokat, de az utóbbi években több mint egy tucatnyi zongoraverseny zsűrijében vett részt. Tapasztalatai szerint ma már rengeteg a tehetséges zongorista, és hihetetlenül magas a versenyeken a technikai színvonal. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindegyikükből valódi művész válik majd - figyelmeztetett. A mostani zsűri azonban olyan tagokból áll, akik várhatóan "jobban törődnek majd a szívvel, mint az ujjakkal" - jegyezte meg Vásáry Tamás.
    

Balázs János videóüzenetében elmondta: a Cziffra 100 emlékévben különösen fontosnak tartja, hogy a verseny résztvevői megismerkedjenek a Cziffra György-féle zongoratechnikával. Ennek érdekében a versenyanyagban több Liszt-műre reflektáló Cziffra-átirat is helyet kapott. Szamosi Szabolcs elmondása szerint a megmérettetés első díja 30 ezer, a második 20 ezer, a harmadik díj 10 ezer euróval, a közönségdíj pedig 5 ezer euróval jár, de számos különdíjat is odaítélnek majd.
    

A versenyzők a négy vezető zongoragyártó - a Bösendorfer, a Fazioli, a Steinway & Sons és a Yamaha - hangszerei közül választhatnak, a négy vállalat a zongorák mellett saját technikusait is elküldi Budapestre - emelte ki Szamosi Szabolcs. A szeptember 12-i nyitókoncerten Balázs János Liszt-műveket szólaltat meg Kovács János vezényletével, szeptember 16-án pedig Olga Kern a Concerto Budapesttel ad hangversenyt.
    

A döntőt szeptember 18-án tartják a Nemzeti Filharmonikus Zenekar részvételével, a gálakoncert és a díjátadó pedig másnap lesz. A zongoraverseny részletes programja a www.lisztcompetition.hu honlapon érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com