Szerb nevezés a dokumentumfilmek Oscarjára Lajkó Félix zenéjével

Oscar-díjra nevezte Szerbia a Második találkozás (Drugi susret) című dokumentumfilmet, amelynek zenéjét Lajkó Félix szerezte, és egyik főhőse szintén vajdasági magyar.

drugi-susret-film

A Zeljko Mitrovic által rendezett dokumentumfilm tavaly készült, 2012 októberében vetítették New Yorkban, Washingtonban és Los Angelesben, és az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is - tájékoztatta a produkció menedzsere, Horváth László kedden az MTI-t.

A film két katona igaz történetét mutatja be: előbb ellenségként találkoztak, később azonban barátokká váltak. A székelykevei Dani Zoltán a Jugoszláv Hadsereg légvédelmének tisztje volt 1999-ben, amikor a NATO Jugoszláviát bombázta, a szlovén származású Dale Zelko pedig az amerikai hadsereg pilótája. F-117-es lopakodóját a Dani által vezetett egység lőtte le a Vajdaság felett. A pilóta kapitulált, Zelko hét órán át bujkált, amíg társai kimentették.

A két férfi évek múltán találkozott egymással, barátsággá növő kapcsolatuk ma is tart. A történetük alapján készített film rendezője, Zeljko Mitrovic Lajkó Félixet kérte fel a kísérőzene elkészítésére.

Az Egyesült Államok leghíresebb filmes megmérettetésén, az Oscar-díjon az országok hivatalos nevezései közül az amerikai filmakadémia képviselői választják ki január végén a jelölteket, kategóriánként általában öt filmet, amelyek végül a legjobbnak járó trófeáért versenyre kelhetnek. A legjobb film jelöltjeinek száma 5 és 10 közt lehet, de csak az a film kaphat jelölést, amelyet a szavazók legalább 5 százaléka első helyen választ.

A jelöltek listáját 2014. január 16-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat március 2-án adják át - immár 86. alkalommal - a Los Angeles-i Dolby Színházban.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com