Szerdán indul a 10. Primanima Budaörsön

Szerdán indul és szombatig tart 10. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon Budaörsön.A fesztivál vetítéseit a BABtérben, a Jókai Mór Művelődési Házban és a Városi Ifjúsági Központban tartják - tájékoztatták kedden az MTI-t a szervezők. A Primanima Masters elnevezésű új versenyblokkban tapasztalt alkotóktól lesznek láthatók filmek, köztük az idei Oscar-jelölt Bestia, Hugo Covarrubias filmje, amely egy titkosügynök életét követi nyomon a chilei diktatúra alatt, vagy például az Ari Aster producerségével készült A csontok (Los Huesos), amely a világ első bábanimációját eleveníti fel fiktív elemekkel.
    

Odaégett hús szimbolikáján keresztül beszél a párkapcsolati abúzusról a szlovén Spela Cadez Steakhouse című filmje, Ducki Tomek Plantariumában pedig az élet állandó körforgása jelenik meg szülő-gyerek kapcsolatán keresztül. Magyar rendezők közül Bucsi Rékától legújabb kísérleti filmje, az Intermission, Csáki Lászlótól Petri György-vers adaptációja lesz látható Bagatelle címmel, míg Turai Balázs az Amok című filmmel lesz jelen.
    

Az Fiatal rendezők versenyében mesterszakos filmjével tér vissza a Primanimára Jonatan Schwenk, korábbi nagydíjas: Zoon című kisfilmjében axolotl állatkák cirógatják, majd falják fel egymást.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Kékszemű szörnyetegben (Blue Fear) egy ifjú pár nőtagjának kell szembesülnie választottja múltjával és féltékenységi kételyeivel, Bárány Dániel Vacsora című morfanimációja a családtagok közti kommunikációs dinamikát és ki nem mondott problémákat vizualizálja rendkívül érzékletesen - olvasható a közleményben.
    

A Primanimán számos diák-, vizsga-, diploma- és elsőfilm is látható lesz, például a korábbi George Pal-díjas Horesnyi Máté METU mesterszakos filmjével tér vissza: A kisebbik rossz fekete-fehérben adaptálja Hazai Attila abszurd novelláit a kelet-európai kisemberről. Látható lesz Hárshegyi Vivien (MOME) Felhők felett című filmje, Bogyó Péter The Pattern című filmje, valamint Fábián Nikolett Nyugvó köd című alkotása.     
    

A gyerekfilmes és a tinédzsereket célzó PrimaTeen versenyprogramokon, valamint a három egész estés animációs filmen kívül a szervezők horrorisztikus és erotikus animációkkal is készülnek a Night Moves éjszakai programban. Mesterkurzust tart Kreif Zsuzsanna (Candide-sorozat), az osztrák Thomas Renoldner (Don't Know What), az orosz Nicolai Troshinsky (Astigmatismo) és a görög Fokion Xenos (Heat Wave) rendezők. Szó lesz az animációs szakma érdekvédelméről vagy az alternatív animációs oktatásról, de animációs kritikaíró workshopon is fejleszthetik tudásukat a résztvevők.
    

Thomas Renoldner osztrák zenész, Marzieh Emadi Ausztriában élő iráni alkotó és Sina Saadat kísérleti animációs workshopot tart, melynek alkotásai az Utazás váratlan helyekre című kiállítás részeként lesznek láthatók a Zichy Majorban. A négynapos fesztivál estéit animációs DJ-k és koncertek zárják - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com