Szerdán kezdődik a már teltházas Fishing on Orfű fesztivál

Mások mellett Péterfy Bori, a Vad Fruttik és a Hiperkarma fellépésével kezdődik meg szerdán a június 29. és július 2. között több mint 130 zenei produkciót kínáló Fishing on Orfű (FOO) fesztivál a mecseki üdülőtelepülés kempingjében.

A rendezvényre már minden jegy elkelt - közölték a szervezők az MTI-vel.Egyedi Péter, a FOO sajtófőnöke közleménye szerint az egymás után nyolcadik alkalommal elővételben teltházas könnyűzenei fesztiválon olyan fellépőkkel találkozhatnak az érdeklődők, mint a feltörekvő Carson Coma, Krúbi, Esti Kornél, Blahalouisiana, Csaknekedkislány, Elefánt, Bohemian Betyars, Analog Balaton, Deva, Platon Karataev, Ricsárdgír, vagy a már klasszikusnak számító 30Y, Kiscsillag, Bëlga.
    

A hip-hop előadók közül mások mellett Beton.Hofi, HOLI, 6363, De:Nash képviselteti magát, viszont először lép fel a FOO-n Szűcs Krisztián, a HS7 frontemberének zenekara, a Mitsoura, a KFT, a Muzsikás, a Balaton és a Kontroll Csoport. Nyugalom és csendesebb programok várják a közönséget a fesztivál új helyszínén: a "Semmi tisztás" nevű helyen, a fesztivál feletti erdőben. Itt a nap jógával indul, mélyrelaxációval és handpan hangutazással folytatódik, majd a Szendrői Csaba (Elefánt) nevével fémjelzett közös olvasásra (Olvasni szabad!) invitálják a fesztiválozókat.
    

A FOO másik újdonsága, hogy a szervezők felelős alkoholfogyasztásra buzdítják vendégeket. A FOO ALKOHOLSTRATÉGIA program segítségével arra szeretnének rávilágítani, hogy a kontrollált és átgondolt alkoholfogyasztás hosszabb bulihoz, több élményhez és kellemesebb másnaphoz vezethet. A kezdeményezés kapcsán a fesztivál szórólapokkal és pultokba kihelyezett táblákkal segíti a látogatókat - a felelős alkoholfogyasztással kapcsolatos gyakorlati tippekkel. A Fishing civil kitelepülőinek is az addiktológia, azon belül az ártalomcsökkentés, a függőségekkel való küzdelem, a prevenció fő témája - jelezte a sajtófőnök a közleményben. A 14. FOO szerdán délben nyitja meg kapuit. A rendezvénnyel kapcsolatban minden fontos információ megtalálható a www.fishingonorfu.hu weboldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com