Szerdán kezdődik a negyedik Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen

Szerdán kezdődik a negyedik Déryné Fesztivál a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen, ahol öt napon keresztül tizenegy helyszínen hetven programmal várják a látogatókat a szervezők - olvasható a rendezvény honlapján.A fesztivál első előadását a Kossuth Lajos Művelődési Központban nézhetik meg a színházkedvelők este hét órától, amikor a Déryné Társulat Heltai Jenő A tündérlaki lányok című darabját viszi színpadra Bakos-Kiss Gábor rendezésében - derül ki az esemény weboldalán található programfüzetből.
    

Csütörtökön délután ötkor a Zsólyomkai pincesor a Kaláka zenekar Ötvenöt című műsorának ad otthont, míg az Ungvári pincekertben este hat órától Varga Miklós, Nagy Szilárd, Ragány Misa és Réthy Zsazsa előadásában a Ki szívét osztja szét című gálakoncerten vehetnek részt a látogatók. Őket a 4S Street formációja követi este hétkor, este tíz órától pedig a Magashegyi Underground szórakoztatja majd a közönséget.
    

A zenés programok mellett csütörtökön Ifjabb Mlinár Pál rendezésében a Völgyszínházban kerül színpadra este fél kilenctől Rejtő Jenő A szőke ciklon című műve a Viharsarok Táncszínház előadásában, míg a Filkeházában este hattól Petőfi Sándor A helység kalapácsa című szerzeményét nézhetik meg a látogatók, melyet Sztarenki Pál rendezésében Besenczi Árpád ad elő.
    

Pénteken délután kettőkor Széphalmon Kazinczy Ferenc sírjának koszorúzása előtt rövid, zenés műsort láthatnak az érdeklődők az író életéről, emellett újra látható lesz A helység kalapácsa is, délután négytől Alsóregmecen, este nyolctól pedig Füzérradványon. Délután ötkor Pataki Szilvia Karády Katalin dalait adja elő a Zsólyomkai pincesorban, ahol este tíztől  Tom Lumen lép fel. A Kossuth Lajos Művelődési Központ mozitermében az Egy szerelem rekonstrukciója című filmet vetítik majd.
   

Az Ungvári pincekertben este hattól Liana, héttől a The Biebers, tizenegytől pedig az Aurevoir koncertezik, míg a Völgyszínházban este fél kilences kezdéssel Szép Ernő Patika című művét viszi színre a Déryné Társulat Mészáros Tibor rendezésében. Szombaton A Magyar Nyelv Múzeumában többek között kézműves programokon, A vén diófa titka című zenés mesejátékon vagy íjászaton vehetnek részt a látogatók, de akár ókori különleges hangszerekkel is megismerkedhetnek.
    

Ezen a napon az Ungvári pincekertben este hattól Erdős Fruzsi, héttől Ferenczy György és az 1-ső Pesti Rackák, majd fél tizenegytől a szerb trombitaművész, Boban Markovic szórakoztatja a közönséget. A Völgyszínházban este fél kilenctől Joe DiPietro és Jimmy Roberts Ájlávjú című műve lesz látható a Csiky Gergely Színház előadásában, Kéri Kitty rendezésében.
    

Vasárnap A Magyar Nyelv Múzeumában egyebek mellett gólyalábas szabadtéri játékkal és A Krisztus Urunk és a furulya című meseelőadással készülnek a szervezők, míg az Ungvári pincekertben este hat órás kezdéssel Dresch Mihály lép fel, akit a Góbé Zenekar és Berecz István vezette táncház követ. A helység kalapácsát ezen a napon Füzérkomlóson nézheti meg a nagyérdemű délután négytől, a Völgyszínházban pedig Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művét viszi színpadra a Déryné Társulat Kis Domonkos Márk rendezésében.  
    

Az Ungvári pincekertben és a Zsólyomkai pincesoron helyi termelők és pincészetek finomságait is megkóstolhatják a látogatók, emellett az egész rendezvény ideje alatt az Újhelyi Futrinka névre keresztelt gumikerekes kisvonat is közlekedik - olvasható a programfüzetben. Ebben az évben is megrendezik a fesztivál keretében a KultCamp című eseményt a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban, ahol a fiatalok kvízesteken, vetélkedőkön és sporteseményeken vehetnek részt július 18. és 21.  között. A nyitóelőadás kivételével - melyre kétszáz forintos áron válthatók jegyek -  minden program ingyenes lesz a Déryné Fesztiválon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com