Szerdán kezdődik a Szegedi Ifjúsági Napok

Szerdán elkezdődik a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), a nyárzáró fesztiválon olyan nemzetközi sztárok lépnek föl mint a Lost Frequencies, Becky Hill, Meduza, Sam Feldt, Carpetman, Giorgia Angiuli és Alan Walker.Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester a helyszínen, az Újszegedi Partfürdőn hétfőn rendezett bejáráson elmondta, a Szegedi Ifjúsági Napok a legrégebbi hazai ifjúsági könnyűzenei fesztivál, melyet 1968-ban rendeztek meg először.

Egy bő évtizedes szünet után a fesztivál 2003-ban indult újra, és mára a Sziget után a második legnagyobb ilyen jellegű rendezvénnyé vált, melyre idén több mint 100 ezer látogatót várnak - közölte a politikus, hozzátéve: a vendégek többsége magyar fiatal.

A fesztiválon - melyen mintegy 1500-an dolgoznak - vasárnap délig tíz zenei helyszínen kétszáz zenei fellépő szórakoztatja a közönséget. A rendezvény ideje alatt a szegedi éjszakai tömegközlekedés sűrített járatokkal működik - tudatta a politikus.

Botka László kifejtette, más hazai fesztiválokkal ellentétben a SZIN-t önkormányzati cég szervezi, és a rendezvény nyereséges. Az idei fesztivál költségvetése 1,2 milliárd forint, melyből 800 millió forintot fedez a jegyárbevétel. A fennmaradó részt a vendéglátás és az évről évre növekvő számban jelentkező szponzorok biztosítják. Ezek közül a polgármester kiemelte a BYD-t, amely nemcsak autókat mutat be, hanem épülő gyárába is toboroz dolgozókat.

A fesztivál tavalyi 150 millió forintos nyereségéből a szervező önkormányzati cég az Újszegedi Partfürdőt, az Ifjúsági Házat és a Belvárosi Mozit fejlesztette - mondta a Botka László.

Kolonics Erika fesztiváligazgató elmondta, a fesztiválon színpadai lényegében elkészültek, kedd estére a hangtechnika is készen áll. A vendégek szerdán déltől érkeznek az Újszegedi Partfürdőre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com