Szerdán kezdődik Visegrádon az Európa Tanács Kulturális Útvonalak szakértői fóruma

Visegrádon rendezik meg idén az Európa Tanács Kulturális Útvonalak éves szakértői fórumát: a szerdán kezdődő háromnapos eseményre Európa negyven országából csaknem háromszáz szakember érkezik - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az Európa Tanács 1987-ben indította el Kulturális Útvonalak programját, amelynek célja, hogy az utazáson keresztül felhívja a figyelmet a tagországokat összekötő közös alapértékekre, úgy, mint a kulturális-, épített és szellemi örökségre.

A programban szereplő útvonalak országokon átívelő, turisztikailag is bejárható, honlappal, applikációval rendelkező útvonalak - fűzte hozzá. Magyarországon 17 ilyen útvonal megy keresztül: ezek többek között a fürdővárosok, borok útvonalai, emellett a magyar gasztronómiát, az épített örökséget, életmódunkat és a kultúránkat is megismerhetik külföldiek és magyarok egyaránt - jegyezte meg.

Mint mondta, minden évben megrendezik az Európa Tanács Kulturális Útvonalak éves szakértői fórumát, amelynek Lengyelország után idén Magyarország ad otthont, jövőre pedig Törökországban rendezik meg az eseményt. Az idei fórumon összesen 41 ország vesz részt. Vincze Máté kiemelte: Visegrád kiváló helyszín, hiszen régészeti örökséggel, fürdőkultúrával és természeti örökséggel is büszkélkedhet a város.

Vincze Máté a programban való részvétel kritériumait ismertetve elmondta, hogy egy újonnan pályázó útvonalnak elég magas elvárásnak kell megfelelnie, legalább három európai országot kell érintenie ahhoz, hogy akkreditációt kapjon és az útvonal létrejöttét komoly tudományos kutatómunkának kell megelőznie. Hangsúlyozta, hogy a visegrádi magyar szakértői fórum idei tematikája a kulturális örökség védelmének fontossága és szeretetének átadása a fiatalabb generációknak. A fiatalok bevonása speciális magyar téma - tette hozzá.

A KIM korábbi közleménye szerint jelenleg 47 hálózat rendelkezik az Európa Tanács Kulturális Útvonala tanúsítvánnyal. Magyarország 2013-ban csatlakozott az Európa Tanács Kulturális Útvonalakról szóló kibővített részleges megállapodáshoz, ettől kezdve hazai szervezetek és intézmények is alapíthatnak (más tagországokkal együtt) új utakat és csatlakozhatnak a már meglevőkhöz.

A mostani 13. Szakértői Fórum házigazdája a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és Visegrád Város Önkormányzata lesz - közölte korábban a tárca.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com