Sziget - A Quimby igazi Csodaországot épít a nulladik napra

Valami megismételhetetlent, egy igazán emlékezetes eseményt akar tető alá hozni a Quimby augusztus 6-án, a Sziget fesztivál nulladik napján. A zenekart Lewis Caroll Alice Csodaországban című regénye ihlette meg a 12 órás rendezvény megszervezéséhez.

3392.quimby.logo

"A rajongók által az esti Quimby-koncertre megszavazott 25-ös dallista alapvetően nem meglepő, de néhány olyan szám is sok voksot kapott, amiről ezt nem gondoltuk volna" - mondta Varga Livius ütőhangszeres énekes az MTI-nek a Quimby Csodaországban fő attrakciója, a Sziget fesztivál nulladik napján a nagyszínpadon 20 óra 30 perckor kezdődő koncert kapcsán.

Kárpáti József "Dódi" trombitás, szintetizátoros kitért arra, hogy a rajongók által a közösségi oldalukon leadott szavazatok a kiindulópontot jelentik a setlisthez, egyfajta információ számukra ahhoz, miből is válogassanak.

Azon a zenekar tagjai is csodálkoztak, hogy az első Quimby-albumnak számító, 1995-ben kiadott Jerrycan Dance-ről a Touch of Fall vagy a két évvel későbbi Diligramm-lemezről a Hol volt, hol nem volt sok voksot kapott. Utóbbi dal tette a szélesebb közönség számára igazán ismertté a Quimbyt, és erre készült az első videó is, Antal Nimród rendezésében.

"A mi koncertünk a 12 órás eseményfolyamnak csak egy eleme. Előtte, meg utána is belénk lehet ütközni a Sziget különböző pontjain, a mintegy húszféle program valamelyikén. Azt nem mondjuk meg előre, mikor mi fog pontosan történni, de ez adja a Csodaország igazi izgalmát" - fejtette ki Varga Livius.

A Quimby és barátai délutántól másnap hajnalig cirkuszi, akrobatikus, látványszínházi, irodalmi, akusztikus zenei, táncházi, világzenei, filmes és slam poetry-produkciókra várják a szigetelőket.
"Nagyon jó valamit úgy csinálni, hogy azt másokkal közösen hozzuk létre. A Sziget fesztivál közönségének nagy része külföldi, rájuk is gondoltunk, amikor a zenei kínálatot kialakítottuk" - jegyezte meg Kárpáti Dódi.

A trombitás - aki külsőre mintha a Caroll könyvéből lépett volna ki  -úgy véli, a regény igazi mestermű, és kiindulópont volt a Quimby-nap látványvilágának megtervezésekor is. "Alice személyiségfejlődése sok mindenben hasonlít arra, ahogyan eddigi története során a Quimby viszonyult az elvárásokhoz, a világ útvesztőihez".

Ami a fő programokat illeti, 16 órától indul a Kultúrvurstli színes mozgó kavalkád, amelyen minden szigetlakó részt vesz azzal, hogy belecsúszik a könyvből ismert nyúl üregébe. Az egyszemélyes francia rock and roll zenekar, King Automatic (Dódi kedvence) 16 óra 30 perctől ad műsort a VOLT Teraszon, 17 órától slam poetry versenyt rendeznek a Kuzó helyszínen (a házigazda Hugee & Zeek, a zenét Amoeba biztosítja). Ugyanitt 18 óra 45 perckor kezdődik a Rájátszás, vagyis költők (Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián) és zenészek (Kollár-Klemencz László, Beck Zoltán, Egyedi Péter) népszerű közös produkciója.

Szintén a VOLT Teraszon lép fel (17.45-től) Ian Siegal brit bluesgitáros-énekes, aki a több Quimby-tag által működő projekt, a Tom Waits-dalokat játszó Braindogs rendszeres vendége, akárcsak a tiszteletbeli magyarnak számító osztrák gitáros, Ripoff Raskolnikov, aki 19 órakor lép a Terasz színpadára.

A nagyszínpadon a Quimby esti koncertje előtt a világzene sokféle ágát a punkkal és a sanzonnal vegyítő Firewater melegít be; a csapatnak a Quimbyből Dódi és Kiss Tibor igazi rajongója. A Quimby után 23 óra 15 perctől a Magic Mirror sátorban játszik a kilenctagú brit Urban Voodoo Machine, hajnali negyed 2-kor pedig a Bécsben élő, James Brown-hangú amerikai énekes, Big John Whitfield és a Vienna Soul Society ad koncertet a csodaországi nap végén.

Varga Livius az MTI-nek elmondta, hogy a Quimby őszre "babzsákos" klubkoncerteket tervez, improvizációkkal, vendégekkel. Félig kész van az új stúdióalbum is, amely előbb-utóbb megjelenik.

A napjaink egyik legnépszerűbb magyar rockzenekarának számító Quimby 1991-ben alakult Dunaújvárosban, eddig tizenhárom lemezt készített; a legutóbbi Instant szeánsz címmel 2011-ben jelent meg. A zenekarban Varga és Kárpáti mellett Kiss Tibor énekel és gitározik, Balanyi Szilárd a billentyűs hangszereket szólaltatja meg, Mikuli Ferenc a basszusgitárt, Gerdesits Ferenc pedig a dobokat. Nagy slágereik: Hintalógalopp, Fekete Lamoure, Autó egy szerpentinen, Halleluja, Libidó, Most múlik pontosan.

MTI

Hozzászólások

Sziget - Az egészségügyi hatóság is végez helyszíni ellenőrzéseket a fesztiválon

Sziget - Az egészségügyi hatóság is végez helyszíni ellenőrzéseket a fesztiválon

Eddig nem talált hiányosságot az egészségügyi hatóság a fővárosi Sziget fesztiválon, de a rendezvény ideje alatt az ellenőrzések folyamatosak lesznek - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH)...

Sziget - Ingyen lehet utazni a BKK-járatokon a Sziget CityPass karszalaggal

Sziget - Ingyen lehet utazni a BKK-járatokon a Sziget CityPass karszalaggal

Idén is ingyen használhatják a BKK-járatait a fürdőkbe és strandokra is egyszeri díjmentes belépést biztosító, a fesztiválbelépő mellé Sziget CityPass karszalagot is vásárlók - közölte a Budapesti Köz...

7 tipp, hogy hogyan éld túl a Szigetet!

7 tipp, hogy hogyan éld túl a Szigetet!

Bár a fesztiválszezon már hetek óta zajlik, a nyári ereszd el a hajamnak még koránt sincs vége, hiszen a Sziget Fesztivál csak a jövő héten veszi kezdetét. Talán sokan már igencsak tapasztaltnak érzi...

Bővül a Szigeten fellépők listája

Bővül a Szigeten fellépők listája

A szervezők szerdai bejelentése során a következő fellépőkkel bővül a Sziget fesztiválon fellépők listája: Bed Religion, Enter Shikari, Katy B, Tame Impala, Dizzee Rascal, az Everything Everything ,  ...

A Sziget Fesztivál látogatottsági adatai 1993 és 2012 között

A Sziget Fesztivál látogatottsági adatai 1993 és 2012 között

A Sziget Kft adatai alapján készített egy táblázatot az MTI, mely szerint 1993-2012 között hogyan alakult a Sziget Fesztivál látogatottsága. Az első évben 43 ezer fő vett rész a Szigeten, de már a ...

Drogterjesztőket fogtak el a Sziget fesztiválon

Drogterjesztőket fogtak el a Sziget fesztiválon

[caption id="attachment_14888" align="aligncenter" width="600"] MTI Fotó: Mihádák Zoltán[/caption] Az éjszaka folyamán három külföldi állampolgárral szemben intézkedtek a rendőrök, akiknél igazoltatá...

Sziget Fesztivál: Meglepték a szigetet az ellenőrök

Sziget Fesztivál: Meglepték a szigetet az ellenőrök

Szerda reggel óta 49 vendéglátó egységet ellenőriztek a Fővárosi Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai. Összesen 16 esetben tapasztaltak kisebb hiányosságokat, jellemzően az ára...

Sziget - Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök a fesztiválon

Sziget - Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök a fesztiválon

Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök a Sziget Fesztivál mínusz első napján külföldieknél - tudatta a rendőrség szerdán honlapján. A közlés szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatá...

Sziget - Irodalmi kincskeresés Grecsó Krisztiánnal

Sziget - Irodalmi kincskeresés Grecsó Krisztiánnal

Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című, legújabb regényét rejtették el a Sziget fesztivál területén száz számozott példányban. Az irodalmi kincskeresésben részt vevők egy újabb kötettel lehetnek gazd...

Sziget - 30 hajléktalan él a szigeten a fesztivál ideje alatt

Sziget - 30 hajléktalan él a szigeten a fesztivál ideje alatt

Közel 30 - a Hajógyári-szigeten élő - hajléktalan kapott heti bérletet a Sziget Fesztiválra a szervezőktől - közölte a rendezvény sajtóirodája szerdán az MTI érdeklődésére. A sajtóiroda szerint a s...

http://ujhazak.com