Sziget - Már a programok előtt benépesülőben a fesztivál

Már vasárnap, a Sziget fesztivál programjainak megkezdése előtt nagy számban érkeztek a rendezvényre az első beköltözők, többségében külföldiek. A mínusz egyedik nappal hétfőn induló Szigeten a szervezők várakozásai szerint megdőlhet a látogatócsúcs.

szHetvenhat hektáros területen három hét alatt, mintegy nyolcezer ember munkájával épült fel az idei fesztivál, a befejező munkálatok vasárnap is zajlottak. Húsz kamionnyi műanyag burkolatot fektettek le, mintegy 12 ezer négyzetméteren - hangzott el a vasárnapi sajtóbejáráson.

Gerendai Károly főszervező még korábban az MTI-nek reálisnak nevezte, hogy a hétfőn kezdődő, és egy héten át tartó fesztivál látogatócsúcsot hoz, és 400 ezer fölé is kerülhet az idei fesztiválozók száma. Az infrastruktúrát úgy alakították ki, hogy akár napi 85 ezer látogatót is kiszolgáljon. Az eddigi rekordot a 2009-es 390 ezres összlátogatószám jelenti. Az optimista várakozásokat támasztja alá, hogy már valamennyi hetijegyet eladták a Szigetre, amelyet a szokásosnál egy héttel később rendeznek.

Az idén fellép mások mellett a Queens of the Stone Age, az Outkast, a Madness, a Manic Street Preachers, a Placebo, a Korn, a Prodigy, a manapság legnépszerűbb táncos-elektronikus vonal képviseletében például Deadmau5, Skrillex, Macklemore & Ryan Lewis vagy az augusztus 17-i zárópartin Calvin Harris.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lesz nyitóshow augusztus 12-én Deadmau5-szal, a tízezer néző befogadására alkalmas A38 sátorban pedig azt tudják megmutatni, milyen zenék fontosak ma Európában, itt fellép például Miles Kane, a Bonobo, a Klaxons, a Crystal Fighters és a La Roux.

Mint a vasárnapi sajtóbejáráson elhangzott, a korábban kiépített 3 kilométernyi állandó közvilágítás mellett a fesztivál idejére további 35-40 kilométernyi díszkivilágítás lesz, a húsz hektárnyi erdős területen végig izzósorokat építettek. Jelentősen, mintegy 25 százalékkal bővült a kempinghelyek száma, a különböző komfortfokozatú és speciális kempingek már hetekkel a Sziget kezdete előtt beteltek.

A Sziget összköltségvetése tavalyhoz képest mintegy 300 millió forinttal nő, aminek elsődleges oka, hogy több mint 400 millió forinttal költenek többet a programra, eközben viszont megtakarítást eredményez bizonyos helyszínek összevonása (Világfalu, ír-blues színpad) és megszüntetése (Aréna sátor).

A pop-rock nagyszínpadhoz 120 négyzetméter LED-világítást építettek ki, a második legnagyobb helyszín, a négyezer négyzetméteres A38 sátor vadonatúj és egyenesen Angliából érkezett. Számos helyen láthatók különböző hazai és külföldi művészek installációi, köztük a Selfie Robot vagy az Űrkomp. A Rubik-kocka 40. évfordulójára hat konténerből épült installáció, a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából egy százméteres fal idézi az egykori berlini építményt.

Idén is lesz Sziget Beach, bár a tavalyinál valamivel kisebb területen, mivel a Duna vízszintje a tervezettnél magasabb. A sajtóbejárás idején még nem fújták fel az egyik legnépszerűbb helyszínt, a lumináriumot, és épülőben volt az ír-blues színpad is, a romkocsmanegyed viszont már üzemelt.

Újdonság, hogy a környezettudatosság jegyében kaució kiváltásával mindenki gyűjtheti a szemetet egy fesztiválos szemeteszsákba, amelyet leadva visszajár a kaució. Debütál a Festfone is: a kiegészítő szolgáltatást igénybe vevők ingyen beszélhetnek egymással a Szigeten.

A fesztiválon négyszázfős egészségügyi szolgálat dolgozik, az ambulancián 16 orvos, ötven nővér, lesz 12 motoros- és 110 gyalogos járőr, egy rohamkocsi, négy esetkocsi és két mentőkocsi.

A közrendet mintegy 1500 biztonsági őr, több száz jegyellenőr és belső forgalomirányító segíti. A konténeres zuhanyzók mellett négy helyszínen lesznek kiemelt zuhanyblokkok sminkelési, hajszárítási lehetőségekkel, tükrökkel.

A Sziget gasztronómiai elrendezése tájegységenként egységes és szerteágazó, a fesztivál több pontján étteremközpontokat alakítottak ki, képviseltetik magukat Magyarország borvidékei és a pálinkakultúra is.

Benis Dániel, a fesztivál technikai vezetője elmondta, hogy a Sziget közelében élő óbudai lakosok védelmében száz méter hosszú, hat méter magas hangfogó falat is építettek 18 milliméteres réteges ragasztott lemezből.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com