Sziget - Telt ház várható már az első napon

Akár már a Sziget fesztivál első hivatalos napján, a hétfői mínusz egyedik napon megtelhet a rendezvény, mivel óriási érdeklődés kíséri Robbie Williams esti koncertjét.

A nagy hőség ellenére kora délután szinte végeláthatatlan sorokban érkeztek az emberek a Sziget fesztiválra, nagyrészt külföldiek. A bejáratnál, a K-hídnál található átvizsgálási ponton leginkább francia, olasz, angol, holland, német és orosz nyelven beszélgető fiatalokkal lehet találkozni, a bejutás akár húsz percet is igénybe vehet. A kempingek folyamatosan telnek meg.

1

A 21 óra 30 perckor kezdődő Robbie Williams-koncertet kísérő nagy érdeklődésre tekintettel a szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy mindenki időben induljon ki a Szigetre, és autó helyett - tekintettel a Duna budai oldalán, az I. és a III. kerületben zajló építkezésekre - mindenképpen használják a tömegközlekedési eszközöket.

A HÉV-ek hétfőn sűrűbben és nagyobb kapacitással járnak, és beindult a hajójárat is a Batthyány térről és a Petőfi térről, illetve vissza. Sűrűbben közlekednek a BKK éjszakai járatai is.

A zenei program néhány kisebb színpadon már kora délután elkezdődött, a nagyszínpad első fellépője a Biebers együttes, amelyet az Ocho Macho követ; a két zenekar a közmédia és a VOLT Produkció közös, Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutatójának első két helyezettjeként szerzett jogot a fellépésre.

A Sziget idei himnuszát, az Easy As One Two Three című számot előadó, idén tízéves Irie Maffia 19 óra 30 perckor kezd. Mindhárom magyar előadó műsora a Telekom és a Sziget honlapján a YouTube csatornáján is követhető lesz élőben. A mindenki által várt Robbie Williams pedig a tervek szerint 21 óra 30 perckor indítja showját.

A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója még csak 41 éves, és a közelmúltig csak ritkán lépett fel fesztiválokon, holott eddigi turnéin rendszeresen stadionokat töltött meg. Eddig 11 albumot jelentetett meg, és 17-szer kapta meg a Brit Awards könnyűzenei kitüntetést.

2

Robbie Williams, a népszerű fiúcsapat, a Take That egykori tagja mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el világszerte, ő a legtöbb lemezt értékesített énekes a brit popzene történetében. Tavaly tavasszal a Papp László Budapest Spotarénában is zenélt.

A Sziget elindulását 19 órakor 20 ezer lufi felröptetésével teszik látványossá a nagyszínpad előtt.

A nagyszínpad programja mellett hétfőn zajlanak koncertek a Petőfi Rádió - Telekom VOLT Fesztivál Színpadon (Babel, Headbengs, Supernem, Péterfy Bori & Love Band, Cloud 9+), az Afro-Latin Reggae Faluban, a Colosseum helyszínen, az Európa Színpadon, a Budapest Park Tribute Színpadon és néhány kisebb sátorban is.

Gerendai Károly főszervező a vasárnapi sajtóbejáráson elmondta, hogy az egyhetes fesztivál napi befogadóképessége nőtt, idén 90 ezer főben maximalizálták ezt a látogatószámot. Könnyen elképzelhető, hogy már hétfőn este ki kell tenni a képzeletbeli megtelt táblát.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com