Szilasi László lesz a Kanizsai Írótábor díszvendége

Szilasi László József Attila-díjas irodalomtörténész lesz a csütörtökön kezdődő Kanizsai Írótábor díszvendége - közölték a szervezők kedden.

A meghívó szerint a magyar-szerb határhoz közeli Magyarkanizsa irodalmi találkozóján szeptember 8. és 10. között vajdasági írók és kiadók mutatkoznak be.

A város és a környező települések általános iskoláiban rendhagyó irodalomórákat tartanak, valamint író-olvasó találkozókat szerveznek.

fac7f0294bb91f22e2dfd696d40205a6

A tábor csütörtökön Koncz István költő és Dobó Tihamér festő közös szobrának, az írótábor jelképének megkoszorúzásával indul, majd megnyitják Benes József Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész Vakrepülés című kiállítását.

Pénteken író-olvasó találkozó keretében beszélgethetnek az érdeklődők Terék Anna költővel, valamint Tékiss Tamás íróval, majd Szilasi László irodalomtörténésszel. Este "irodalmi-közéleti tanácskozást" szerveznek Hol tartasz?

Hol tartunk címmel, amely a tavaly megjelent, ugyanezt a címet viselő kiadvány beszélgetéseinek, nyilatkozatainak folytatása lehet. A kiadványban az írók arról nyilatkoztak, hol tartanak életükben és pályájukon.

Az írótáborban pályakezdők és a vajdasági magyar kortárs irodalom már ismert szereplői is részt vesznek.

A Kárpát-medence legnagyobb hagyománnyal rendelkező, 64. alkalommal megrendezett írótábora szombaton zárul, amikor kötetlen beszélgetésre várják az érdeklődőket.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com