Szimfonikus LGT-koncert és dizájneraukció is lesz az idei Óbudai Nyáron

Szimfonikus LGT-koncert és dizájneraukció is várja a kiállítások, színielőadások és zenei programok mellett a közönséget az Óbudai Nyár idei programsorozatán, amelyet június 3. és augusztus 30. között rendeznek meg a főváros III. kerületének több kulturális helyszínén.lgtBús Balázs, a kerület polgármestere a sorozatot beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a programokat évek óta elsősorban azoknak a helyi lakosoknak szervezik, akiknek nincs lehetőségük szabadságukat vidéken vagy külföldön tölteni, így nekik szeretnék helybe hozni a kultúrát. Hozzátette, a nyári, ingyenes programok a közösségépítésben is fontos szerepet játszanak.

Lőrincz Edina, az Óbudai Kulturális Központ igazgatója saját szervezésű programjaik közül kiemelte a június 14-i Óbudai Korok Fesztiválját, amelynek keretében látványos ünnepi felvonulással idézik meg az ókor, a középkor, a barokk és az újkor időszakát.

Délután a Kincső Néptáncegyüttes, majd a Bohám Ragtime Jazz Band szórakoztatja a közönséget, miközben a Zichy-udvarban a Légiós tábor programját élvezhetik a látogatók.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Ponton a régi korok ételeit és italait lehet megkóstolni.

Az igazgató felhívta a figyelmet továbbá a 250 éves múlttal rendelkező Óbudai Búcsú június 27-28-i programjaira is, amelynek keretében többek közt koncerteket, hagyományőrző programokat, nemzetiségi kórustalálkozót, néptáncbemutatókat és utcabált is szerveznek, valamint kiemelte a július 4-i szimfonikus LGT koncertet, amelynek a Zichy-udvar ad majd otthont.

Harsányi Mária Óbudai Társaskör igazgatója elmondta: intézményük kertje ebben az évben is opera-, könnyűzenei- és színházi programoknak ad helyet, július 15-én pedig Egressy Zoltán új darabjának, a Halál hotel című krimi-komédiának bemutatóját tartják a helyszínen Őze Áron rendezésében.

Az Óbudai Múzeum a tárlatvezetéssel egybekötött múzeumi séták mellett szabadulós játékot szervez a Zichy-kastély nem látogatható szárnyaiba a múzeumok éjszakáján, de sor kerül az óbudai zsidó emlékeket végigjáró várostörténeti sétára is.

A Goldberger Textilipari Gyűjteményben a divat jegyében telik majd a június 20-i éjszaka, hiszen a stílustanácsadás mellett itt rendezik meg azt a dizájneraukciót is, amelyen magyar tervezők darabjaira lehet licitálni - emelte ki Népessy Noémi, az intézmény igazgatója.

Az Aquincumi Baráti Kör idén a nyári színházi programok bemutatásán túl a szabadidős programok szervezését is elvállalta, így a múzeum olyan családi programoknak ad többek közt helyszínt, mint a "római baba-mama klub" július 14-én vagy az augusztus 11-i családi program, amelyre minden korosztályt várnak egy mitológiai történetekkel fűszerezett aquincumi kalandozásra - tájékoztatta a jelenlévőket Lengyelné Kurucz Katalin, az intézmény igazgatója.

Hozzátette: a múzeumok éjszakáján idén a kiállítótérben a hagyományoktól eltérően nem az ókort, hanem az ásatások hőskorát, a 19. század világát idézik meg fel irodalommal és zenével. A nyár folyamán a Kobuci kertben felállított vetítővásznon magyar zenés filmeket játszanak, de lesz kertmozi a Fellini Római Kultúrbisztróban, Kulka János zenés estet ad a Platán Könyvtárban és Duna Karnevált is rendeznek Békásmegyeren az Óbudai Nyár több száz programja között.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com