Színes és vidám műsort kínált az Újévi nyitány a közmédiában

Színes, vidám és minőségi műsort kínált az Újévi nyitány a közmédiában január 1-jén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara előadásban Kovács János karmester vezényletével - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.A hangversenyt 18 órától a Bartók Rádióban, 19.30-tól pedig az M5 kulturális csatorna műsorán követhetik az érdeklődők - mondta el az adásban Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője, a Bartók Rádió csatornaigazgatója.

    
A tavalyi évben hagyományteremtő jelleggel, az MTVA, a Zeneakadémia és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek összefogásával indult együttműködés az idén folytatódik. Azt szeretnénk, ha az emberek megszoknák, hogy Budapesten is van újévi koncert, nem csak Bécsben - tette hozzá Devich Márton, kiemelve: a bezártság időszakában is örömöt, élményt, reményt szeretnének nyújtani a hallgatóknak a zene erejével.
    

Kitért arra is, hogy az újévi koncert műsorát Kovács Jánossal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmesterével közösen állították össze. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektor arról szólt, hogy az élő közvetítésen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara mellett fellépnek a Zeneakadémia fiatal tehetségei, mások mellett Fekete Borbála (népi ének), Pusker Júlia (hegedű) és Seidl Dénes (trombita).
   

A műsort színesnek, vidámnak, felpezsdítőnek és minőséginek jellemezte, amelyben egyebek mellett Brahms, Liszt, Kodály, Erkel és Haydn művei, részletek, egyes tételek szólalnak majd meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com