Színes színielőadások Nyíregyházán

Színházi kulisszajárás, a próbafolyamat megtekintése és gyorsöltözési játék várja a közönséget a Színházak éjszakáján szombaton a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.A teátrum társulata ezen az estén Claude Magnier Oscar című bohózatát tűzi műsorra, de már az előadás alatt elindul a színházi kulisszajárás első turnusa - közölte a színház az MTI-vel. Az előadás miatt erről lemaradók egy második, immár a színészek által vezetett túrához csatlakozhatnak, amelyen például Kuthy Patrícia, Illyés Ákos, Horváth László Attila, Gulácsi Tamás, Kosik Anita és Gyuris Tibor közreműködésével a nagyszínpadon egy zenés előadás, a Krúdy Kamarában pedig egy prózai műfajú darab interaktív próbafolyamatát mutatják be az érdeklődőknek, akik ily módon maguk is részt vehetnek majd egy előadás születésében.


A felkészülés befejezésével a nézőből lett színészjelöltek a nagyszínpadon mutatják be a zenei és a prózai produkciót a színészek és az eseményre regisztrált többi néző előtt. A program ideje alatt színház büféjében színművészekkel közös fotókészítés és gyorsöltözési játék is várja az érdeklődőket, az estét - színházi dallamok kíséretében - evés-ivás és anekdotázás zárja.

    
A programra előzetes bejelentkezés szükséges, regisztrálni a www.moriczszinhaz.hu oldalon, a színház közösségi oldalán, valamint szervező- és jegyirodájában lehet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com