Színházból indult az országos antibullying kampány

Gerlóczi Judit producer a Darázs című előadás hatására indította el a Nem oké országos antibullying kampányt, amely a művészet eszközeivel, közösségi összefogással lép fel az iskolai zaklatás ellen. A Nem oké a színházi előadás mellett köztéri szoborral, társasjátékkal, online és fizikai közösségek teremtésével és egy szerdán induló II.

kerületi pilot programmal hívja fel a figyelmet a problémára.
A szervezők MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemelték: az iskolai zaklatás nem gyerekcsíny, nem edzi meg a gyermekeket, nem az életre készíti fel őket, hanem súlyos lelki sérüléseket okozhat, amelyek gyakran évtizedekkel később is meghatározzák az érintettek sorsát.

A Nem oké kampány üzenete, hogy az iskolai zaklatás elfogadhatatlan és közösen kell tennünk ellene, célja, hogy láthatóvá tegye az iskolai zaklatást, az érzelmi bántalmazást, ösztönözze a közösségi együttműködést, és megoldásokat adjon az érintettek kezébe a megelőzéshez és a kezeléshez.

A közlemény szerint a kampány példát szeretne mutatni: képes közös platformra hozni gyerekeket, szülőket, művészeket, pedagógusokat, gyermekvédelmi szakembereket, önkormányzatokat, civil szervezeteket és helyi közösségeket egyetlen ügy mentén, hogy a bántalmazás ne legyen elfogadott.

A Nem oké kampány egy színházból indult el, inspirálója az Ördög Tamás rendezte Darázs című pszichothriller, amely felnőtteknek mutatja meg, hogy a gyerekkori bántalmazás hatásai még évtizedekkel később is sorsfordítóak lehetnek.

A közleményben Gerlóczi Juditot, a Nem oké kampány alapítóját, vezetőjét idézik, aki elmondta: a Darázs című előadásukat követően a nézők nem akartak hazamenni, hanem az utcán várták az alkotókat, mert beszélgetni akartak az iskolai bántalmazásról: kérdeztek, vitatkoztak, megrázó történeteket meséltek. Keresték a válaszokat, a megoldásokat, a segítséget. "Akkor döntenem kellett: megmarad-e a színház a kérdésfeltevésnél, vagy továbblépünk a megoldás felé" - mondta, hozzátéve: felismerte, hogy nem engedheti el a nézők kezét a tapsnál, így indult el a Nem oké kampány.

A kampány fő eszköze a Darázs című színházi előadás, amelyet feldolgozó beszélgetések és szakmai programok kísérnek. A kampány másik látványos eleme egy budapesti, II. kerületi vándorszobor, amely vizuális, közösségi emlékeztetőként, akár városról városra "járva" már jelenlétével is elgondolkodtat, és arra emlékeztet, hogy a bullying nem egy láthatatlan probléma.

A kampány eszközei közé tartozik számos, szintén a II. kerületből induló kezdeményezés: társasjáték, beszélgető kártyák, pályázatok és olyan figyelemfelhívó események, amelyek segítik a könnyedebb beszélgetést határokról, bántalmazásról és felelősségről, elsősorban közösségi és oktatási környezetben.

A kampány célja, hogy országosan ismert hivatkozási ponttá váljon az iskolai zaklatás elleni fellépésben, és minél több közösség, város, önkormányzat, intézmény, civil szervezet, cég, szakmai partner csatlakozzon a kezdeményezéshez. Online felületein aktív közösséget épít, történetgyűjtésekkel, edukációs anyagokkal és közösségi programokkal.

A Nem oké első pilot programja január 28-án indul Budapest II. kerületében. A programban együtt dolgozik az önkormányzat, a Család- és Gyermekjóléti Központ, a Közép-Budai Tankerületi Központ, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, helyi iskolák, szakemberek, pedagógusok, szülők és diákok az iskolai zaklatás visszaszorításán. A pilot célja egy olyan helyi védőháló kialakítása, amely túlmutat az iskolák falain: színházi előadás, közösségi események, köztéri szobor és edukációs programok kapcsolódnak össze egy rendszerben.

Bővebb információ a https://www.deltaprodukcio.hu/nemoke/ linken érhető el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com