Színházi egyetemek találkoznak Miskolcon

Harmadik alkalommal rendezik meg a Színházi Egyetemek Miskolcon (SZEM) elnevezésű találkozót, a február 3-tól 8-ig tartó rendezvényt különleges, kísérleti, illetve Shakespeare által inspirált előadások mellett szakmai programok, workshopok színesítik - közölte a Miskolci Nemzeti Színház az MTI-vel hétfőn.

szemA tájékoztatás emlékeztet arra: a SZEM legfontosabb célja, hogy új kapcsolatok épüljenek a színészhallgatók között, a különböző országok intézményei, valamint az új generáció és a közönség között.

Az első SZEM témája a fizikai színház, a másodiké a zenés színház volt. Mivel idén a teátrum születésének 450 éves jubileuma alkalmából Shakespeare-évadot tart, ehhez kötik a szemlét is.

Kiss Csaba színházigazgató szerint ez nem azt jelenti, hogy csak Shakespeare-t láthat majd a közönség, de ennek a tematikának köszönhető a bukaresti egyetem produkciója, a Szentivánéji álom, amely kifejezetten a SZEM-re készült.

Ugyancsak sajátos szemszögből közelíti meg a drámaíró munkásságát a varsói színművészeti akadémia. Negyedéves rendezőhallgatói a Macbeth-ből, a Rómeó és Júliából, a Troilus és Cressidából és a Hamletből vett szerelmes monológokat és dialógokat dolgozták fel, a produkciót az akadémia színészhallgatói mutatják be.

Az amszterdami, a táncképzésre nagy hangsúlyt fektető ArtEZ most először érkezik Miskolcra, Kafka A kastélyának egy sajátos értelmezésével. Újra itt lesz a Dimitri bohóc által alapított, így a közönséggel való kapcsolat kialakításának egészen különleges módját ismerő és használó svájci iskola, méghozzá egy ott tanuló magyar diák művével.

Négy előadást hoz a hagyományosan erős magyar mezőny: Kaposvárról egy, Budapestről három produkció érkezik Miskolcra.

A színház tájékoztatása szerint csak olyan egyetemeket hívtak meg, akik a fesztivál utolsó napjáig tudnak Miskolcon maradni, nagyon fontosnak tekintik ugyanis, hogy "a több mint száz fiatalnak legyen lehetősége megnézni egymás előadását, találkozni, beszélgetni szervezett és spontán formában egyaránt, együtt dolgozni a táncos, zenés, énekes vagy épp dramaturgiai workshopokon, amelyek nem mellesleg a budapesti képzés részeként is felvehető órák".

Az előadások és a workshopok mellett a SZEM hagyományai közé tartozik a díszlet- és jelmeztervezők munkáiból rendezett kiállítás is.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com