Színházi előadással, díjátadóval emlékeztek a 125 éve született Tamási Áronra szülőfalujában

Színházi előadással, díjátadóval emlékeztek a 125 éve született Tamási Áronra a hétvégén szülőfalujában, Farkaslakán - írta hétfői számában a Hargita népe napilap.A székely író Vitéz lélek című drámáját a kovásznai Pokolsár egyesület előadásában láthatta a farkaslaki közönség. Vasárnap Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője, a Gyulai Várszínház igazgatója vehette át a Tamási Áron-díjat, melyet a budapesti Tamási Áron Közhasznú Alapítvány ítél oda több mint harminc éve a magyar kulturális élet kiválóságainak. A Virrasztás Tamási Áron Pedagógiai díjat idén Ozsváth Imolának, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium magyartanárának ítélték oda.
    

Az író szülőházánál mondott ünnepi beszédében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta: a Tamási Áron-emlékév keretében Kanadától Svédországon át Olaszországig, Szlovákiától Szerbiáig, Bécstől Farkaslakáig volt téma az író életének és műveinek üzenete a mai kor számára. A rendezvények során megmutatkozott a magyarság összetartozása, amit az író is egész életében hirdetett. Hozzátette: Magyarország kormánya is azon dolgozik, hogy ezt az összetartozást magától értetődővé tegye.
    

Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke azt hangoztatta, hogy hála és köszönet jár Istennek azért, hogy megajándékozta a farkaslaki közösséget és a magyar nemzetet Tamási Áronnal, aki példát mutatott hitben, nemzetszeretetben, konok kitartásban, vidámságban életszeretetben és életigenlésben egyaránt. A Hargita népe megemlítette: az évfordulós rendezvény annak ellenére nagy érdeklődésnek örvendett, hogy szakadó esőben tartották.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com