Színházi estek várják a nézőket Balatonfüreden augusztusban

Színházi estek várják a nézőket négy augusztusi estén a balatonfüredi Kisfaludy Színház szervezésében a Balaton-parti városban. A rendezvénysorozat első előadását jövő csütörtökön láthatja a közönség - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a színház művészeti vezetője.Kéri Kitty elmondta, hogy bár az élet nagy kérdéseit feszegetik a darabok, mégis szórakoztató nyári estére számíthat, aki jegyet vált az előadásokra.

    Elsőként Abe Burrows Kaktuszvirág című művét láthatja a közönség, amely az Orlai Prudukció vendégjátéka, a darab rendezője Novák Eszter.

    
Az előadás főszereplője Julien, a fogorvos, aki családot hazudik magának, hogy ne kelljen elköteleződnie. Amikor végül mégis nősülne, korábbi hazugságai miatt nehéz helyzetbe kerül. Másnap mutatják be Yasmina Reza Egy élet háromszor című művét, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciójában, Bakos-Kiss Gábor rendezésében.     


Az anyai ágon magyar származású, francia írónő alkotása két értelmiségi házaspár kapcsolatát járja körül. A hétköznapinak induló történetet háromszor nézhetjük meg egymás után, mindháromszor más nézőpontból. Joe DiPietro Ügyes kis hazugságok című művét láthatják az érdeklődők augusztus 11-én a kaposvári Csiky Gergely Színház és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciójában. A darab egy válságba jutott házasságról szól, váratlan fordulatokkal tűzdelve.     


Az utolsó színházi este augusztus 15-én lesz. Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című művét láthatják a nézők, amely a kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása Tasnádi Csaba rendezésében. A darabban három korosztályhoz tartozó nő készül válóperes ügyvédhez. Az előadások a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Szabadtéri Színpadán láthatók majd este fél kilenctől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com