Színházi nyílt napot tartanak Szegeden

A Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthatnak azok, akik kedden ellátogatnak a kulturális intézmény a Szegedi Tudományegyetemmel közösen szervezett nyílt napjára.TheatreÉvről évre hagyomány, hogy az egyetem Őszi Kulturális Fesztiváljának keretében az új évad elején vendégül látják a színház falai között a város fiataljait. Az eredetileg egyetemisták számára szervezett programon azonban egyre több középiskolás diák is részt vett, így első ízben idén számukra is meghirdették a rendezvényt - közölte Gyüdi Sándor főigazgató.

A vendégeket délelőttől a társulat tagjai, valamint színházi önkéntesek vezetik végig a kulisszák mögött, az öltözők, folyósok, hidak, raktárak labirintusán, ahova a nézők amúgy nem tehetik be lábukat. Az érdeklődők bemutatón csodálhatják meg a Papp Janó tervezte jelmezeket, Bodnár György főfodrász önként jelentkezők segítségével megmutatja miként készül el a színházi frizura, a legbátrabbak pedig színpadi sminket is kaphatnak.

Színházi szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon, énekórán gyarapíthatják tudásukat. A látogatók nyilvános próbákon ismerhetik meg az alkotás folyamatát. Barnák László színész-rendező irányítása mellett kiderül, miként válik a nyáron a Városháza udvarán bemutatott, Képeslapok a takarásból című zenés játékból kőszínházi produkció, este pedig azt is láthatják a nézők, hogyan készül az operatársulat londoni vendégjátékára Mozart Varázsfuvolájával.

Az eseménydús nap végén Hubay Miklós Néró című egyfelvonásosát játsszák a Nagyszínház balett-termében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com