Színházi Showcase: megnyílhat a magyar színház a világ előtt!

Elsősorban civil összefogással, és a Színházi Kritikusok céhének rengeteg munkájával és kitartásával jött létre az a nemzetközi mustra, amely március 2-tól tart egészen március 9-ig Budapesten.


A rendezvény 8 napján összesen 20 előadást tekinthet meg a nemzetközi nagyérdemű angol felirattal vagy tolmácsolással.

Az eseményre csak a tengerentúlrúl 22 vendég érkezik, ám a szervezők a világ harminc országából összesen 120 szakembert várnak. Természetesen nem titkolt szándék, hogy megnyíljon a magyar színház a világ előtt, mindamellett, hogy mindenki számára építő jellegű lehet egy-egy szakmai eszmecsere és véleménynyilvánítás az előadásokat látván.

színházi showcase 2 Tompa Andrea színikritikus, a háromfős válogató egyik tagja

A nemzetközi találkozón a legjobb budapesti színházi műhelyek mutatkoznak be. A háromfős válogatócsapat két tagja Tompa Andrea és Jászay Tamás színikritikusok, míg a harmadik tag Barda Bea, aki a Trafó művészeti vezetőjeként már jelentős tapasztalattal rendelkezik nemzetközi fesztiválok terén.


A találkozón megtekinthetjük a Nemzeti Színház és a Katona József Színház három-három előadását, valamint színpadra lépnek az Örkény Színház színészei is. A függetleneket a Pintér Béla és Társulata képviseli, valamint Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, a HOPPart, az Artus és más társulatok darabjai.

Forrás: szinhaz.hu

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com