Szobrokat készít a keszthelyi múzeumtulajdonos

Történelmi alakokat és jeleneteket, művészeket és nevezetes épületeket formáz meg égetett kerámiából a keszthelyi Túri Török Tibor, akinek számos muzeális gyűjteménye van az ország több pontján.

Keszthelyen hét kiállítóhelyet tart fenn, de Hollókőn és Pécsett is nyitott múzeumot, Balatonszentgyörgyön pedig a Csillagvár működtetője. A népviseletes babáktól a giccsig, a játéktól az erotikus panoptikumig széles területet felölelő bemutatóhelyek tulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt időszakban domborművek, szobrok, diorámák készítésére adta a fejét, alkotásainak egy része Keszthelyen már látható, de több szobrának is megvan már a helye a Balaton térségében.

IMG_7436A keszthelyi sétálóutcában lévő múzeumokhoz vezető kapualjakban, mellékutcákban látható már néhány alkotása.

Például az a három képből álló antikolt dombormű, amely az 1848-as keszthelyi nemzetőrökre emlékezik. A hatvan nemzetőr megkaparintotta a Jellasics utánpótlását, majd Keszthelyen eladták az árut, s ennek bevételét a honvéd bizottmánynak adták.

A játékmúzeum felé vezető kapualjban tucatnyi nevezetes keszthelyi épület kicsinyített változata látható. Arrébb a keszthelyi pantheon harmincnál is több fejszobra a városhoz kötődő személyekről, többek között Festetics Györgyről, Básti Lajosról, Simándy Józsefről, Kacsóh Pongrácról, vagy Schwarz Dávidról, a kormányozható léghajó feltalálójáról.
Készül egy harminc négyzetméteres életnagyságú dioráma a játékgyűjtemény épületében, s a Matuláriumnak nevezett kiállítás Fekete István és figurái előtt tiszteleg. Bánhidi László Matulaként, Zenthe Ferenc István bácsiként, valamint Tutajos és Bütyök "elevenedik" majd meg a kunyhót és a berek egy részét ábrázoló bemutatón.

Műhelyében számos készülőfélben lévő alkotás található. Csengey Dénes mellszobra a család kérésére készül és talán a város Helikon Parkjában helyezik el. Kehidakustányba egy Sissi fejet készített, Zalaszántóra Tátika várának egykori urának, Gersei Pethő Benedeknek az arcát formázta meg, de ugyancsak ide készült egy Horthy fej is. Balatongyörökön hamarosan elhelyezik - az év jó részét a településen töltő - Raksányi Gellért mellszobrát, de a műteremben Attilától Deák Ferencig számos ismert történelmi alak vagy művész portréja is arra vár, hogy helyet kapjon valahol.

Túri Török Tibor elmondta: nem tanult képzőművész, és bár fiatalabb korában foglalkozott grafikával, ezért inkább autodidakta alkotónak tartja magát, aki lelkesedésből, a téli "kukoricamorzsoló estéken" foglalkozik hobbijával. Meggyőződése, hogy Keszthely és környéke egy "kulturális kincsesláda", ezt a múltat, az érdekességeket, a nevezetes személyiségeket szeretné bemutatni, népszerűsíteni tevékenységével.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com