Szolnoki történetekkel teli novelláskötet jelent meg

Szolnoki történetekkel teli novelláskötet jelent meg: Bajnai Zsolt Az eltűnt városháza című könyve már a második kiadvány, amely az egyik helyi honlap Szolnoki mesék rovatában megjelent alkotásokat gyűjti egy csokorba.A 210 oldalas kötetben szereplő művek 2016 óta készültek, a korábbiban a 2013 és 2016 közöttiek találhatók - közölte a szerző az MTI-vel. Mivel 2016 decemberben már megjelent az első 27 novella A megmozdult világ címmel és elég sikeres volt, adódott, hogy a blogSzolnok.hu tizedik születésnapjára megjelenjen egy újabb kötet - mondta.

    
A kiadványban szereplő minden novellának van valóságalapja és az összes történet kötődik valamilyen módon Szolnokhoz, egy házhoz, egy megtörtént eseményhez, egy egykor valóban létező személyhez vagy a szerzőhöz. A novellákat három csoportba osztotta Murzsa Tímea szerkesztő. Az első fejezetben a teljes mértékben kitalált történetek szerepelnek, amelyek egy-egy szolnoki helyen kívül semmilyen módon nem kötődnek a valósághoz. A második részben levő novellák szolnoki történelmi eseményekhez, időszakokhoz is köthetők. A harmadikban pedig a legszemélyesebb, a szerző saját életéből vett szolnoki történeteket lehet olvasni.
    

A novellák mindegyike egy-egy apró ötletből született. A szolnoki hamutartó című alkotás például Szabó Magda Abigél című regényének egy apró kiegészítése. A regényben ugyanis megjelenik, hogy azt a bizonyos hamutartót - ami alapján a lány elhiszi Abigélnek, hogy az apja rá bízta - Szolnokon vették Árkodra tartva. Ez a regényben csak egy mondat, a szerző pedig megírta a vásárlás történetét egy 1943-as szolnoki sétába ágyazva.
    

A novelláskötet a Parnasszus Könyvek sorozatban jelent meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com