Szombaton ismét átadják a Magyar Örökség Díjakat

Szombaton újabb Magyar Örökség Díjakat adnak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazzák.Magyar Örökség Díjban részesül a Szélkiáltó Együttes verséneklő művészete, Tisza István nemzetszolgálata és mártíromsága, valamint Lőrinc Celesztin moldvai csángók magyarságtudatát erősítő szolgálata - közölték a szervezők az MTI-vel. A kuratórium kitüntetésben részesíti Kamuti Jenő sportemberi és orvosi életútját, Kolár Péter széles körű kultúraszervező és színházépítő munkásságát, Pogány Erzsébet közösségszolgáló emberi helytállását és a Magyarok Kenyere Mozgalom nemzetegyesítő szolgálatát.

    
A pécsi Szélkiáltó Együttes Magyarország egyik leghosszabb ideje működő, megzenésített verseket alkotó és előadó együttese - írja méltatásában Hoppál Péter egyházzenész, karnagy, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, hozzátéve, hogy az eddigi 400 feldolgozott vers és 3 ezer fellépésük mennyiségi értéke egyúttal "kérlelhetetlen minőségi igényességgel párosul".

Koncertjeik a legkisebb falvak iskoláitól a nagyobb települések kultúrházain, művelődési központjain át a legrangosabb koncerttermekig szólaltak meg az elmúlt négy és fél évtizedben.
    

Tisza István olyan férfi volt, aki azért élt és dolgozott, hogy népe, hazája boldogulhasson - olvasható Szakály Sándor hadtörténész, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatójának laudációjában. Pásztor Zoltán rádiós újságíró Lőrinc Celesztint, a Csángó Rádió kitalálóját méltatva azt írja: "jelenné, jövővé változtatta a múltat. Kitalált valamit, olyasmit, ami segíti megőrizni a csángó kultúrát. Rájött arra, hogy a rádió az egyik legtökéletesebb eszköz a kultúra terjesztésének terén".
    

Kamuti Jenőt vívó pályafutása tette halhatatlanná, világszerte ismertté. Mesterének, Bay Bélának útmutatásával 20 éven keresztül volt a magyar tőrválogatott tagja - írja méltatásában Schmitt Pál olimpikon, a NOB magyar tagja, volt köztársasági elnök, hozzátéve, mint sportvezető is maradandót alkotott: 10 éven keresztül volt a Magyar Vívószövetség elnöke, 28 éve folyamatosan a MOB elnökségének tagja. 1977-ben az UNESCO fair play díjjal ismerte el példamutató pályafutását, a Nemzetközi Fair Play Bizottság pedig 2000 óta őt választja immár 4. alkalommal elnökévé.
   

"Tisztelte és szerette mindenki, akivel összehozta a sors. Szakmai és baráti kapcsolatait a közösség számára fordította mindig.(...) Halála után méltán állapították meg róla, hogy a kassai magyarok apostola volt" - méltatja Kolár Pétert, a kassai Thália Színház volt igazgatóját Havasi Péter újságíró, a Kassai Figyelő alapító főszerkesztője.
   

"Nevéhez kötődik a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) megalakítása 2001-ben, mely a felvidéki magyar civil társaságokat szövi hálózatba, majd 2005-ben Szlovákiában az első magyar nyelvű hírportál, a Felvidék.ma elindítása. Mindkettőt a semmiből teremtette - s ezerszer küzdött meg azért, hogy megmaradjanak, mert az ellenszélből, az ellendrukkerekből és az értetlenségből sohasem szenvedtünk hiányt" - emlékezik méltatásában Bauer Edit szociológus, politikus Pogány Erzsébetre.
    

Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökének méltatása a Korinek László által indított Magyarok Kenyere Programnak köszönhetően a rászoruló gyerekek kenyérhez, kalácshoz juthatnak évről évre. A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com