Szombaton kezdődik Ételt az Életért Alapítvány ételosztása

Szombaton kezdődik az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-hívők szegényélelmezési missziós programjának ünnepi akciósorozata, a Karácsonyi Szeretetlakoma, amelynek keretében a főváros mellett Egerben, Debrecenben, Békéscsabán és Szegeden, valamint Somogy megyében is szervezek ételosztást.A teljes programsorozat alatt több mint 6000 tál ünnepi menüt és több tíz tonna tartós élelmiszert osztanak majd ki - közölte az alapítvány csütörtökön az MTI-vel. A közleményben kiemelik: Magyarországon naponta 3000 adag ételt osztanak ki a Krisna-hívők, akik az advent időszakában mintegy 6000 adag meleg ebédet, főzési alapanyagokat, valamint ünnepi finomságokat is tartalmazó tartós élelmiszercsomagot is átadnak a rászorulóknak.
    

Az Ételt az Életért program világszerte csaknem 9 milliárd tál meleg ételt osztott már ki eddig a rászorulóknak, Magyarország ebből évente nagyjából félmilliót. Az Alapítvány mindemellett népkonyhai étkeztetéseket szervez kerületi és vidéki ételosztó pontok üzemeltetésével, meleg ebédet biztosít a főváros legjelentősebb hajléktalanellátó intézményeinek, de segítették már orvosok és kutatók munkáját is a koronavírus-járvány alatt, osztottak ételt nyári táborokban, vagy természeti katasztrófák túlélőinek, legutóbb például a törökországi földrengések után.
    

Az adventi ételosztó akciósorozat csúcspontja idén is a Népligetben lesz december 24. és 26. között, de november 25-től januárig számos vidéki helyszínen is segítenek a program munkatársai. Ahhoz, hogy a csomagokba a megnövekedett élelmiszerárak ellenére sokféle egészséges élelmiszer kerülhessen, az adományozók segítségét is kérik: 5000 forintból egy négy fős család ünnepi ebédjét, 8000 forintból pedig élelmiszercsomagjukat lehet támogatni. Emellett várják az önkéntesek segítségét a fővárosi és a vidéki adományosztó pontokon is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com