Szombaton újra kinyit a Kemenes Vulkánpark Celldömölkön

Szombaton ismét kinyit Celldömölkön a Kemenes Vulkánpark, amely Magyarország egyetlen, vulkánokat bemutató kiállításának is otthont ad - közölte az MTI-vel pénteken Németh Alíz múzeumi animátor. Mint kiemelte, az intézmény országos szinten is egyedülálló kiállításanyaga interaktív és hagyományos múzeumi eszközökkel szeretteti meg az érdeklődőkkel a természettudományok világát. A látogatók kipróbálhatnak például egy gejzírkitörés-szimulátort és egy földrengés-szimulátort, de akár bele is bújhatnak egy vulkanológus bőrébe, annak felszerelésit magukra öltve.


Hozzátette: igyekeznek minden korosztály számára közérthető módon átfogó képet adni a Föld vulkánosságáról, sőt más égitestek tűzhányó-tevékenységéről is. A Naprendszer-terem bemutatja a különböző megfigyelési eszközöket, űrszondákat, sőt lehetőségük van a látogatóknak arra is, hogy virtuálisan leszálljanak egy másik, vulkanikus égitest felszínére egy érintőképernyős kiállítási eszköz segítségével - fűzte hozzá a szakember.


Tájékoztatása szerint a vulkáni működésekről kapott ismereteket a harmadik emeleti Vulkánmozi-terem teszi kézzelfoghatóbbá, ahol negyedórás kisfilm mutatja be a tűzhányók változatos világát, ugyanakkor megmutatja azt is, hogy ezek a lenyűgöző természeti képződmények milyen veszélyeket hordoznak magukban.


A kiállítás utolsó szakaszában a Kárpát-medence meghökkentően színes vulkáni múltja tárul elénk, kiemelve a térség nevezetességét, az 5 és fél millió éves bazaltvulkánt, a Ság hegyet. Mint Németh Alíz felidézte, 2016-ban Eötvös Loránd fizikus Ság hegyen zajló kutatásairól, valamint világhírű találmányáról, a torziós ingáról szóló időszaki kiállítással bővült a Vulkánpark kínálata.


Szólt arról is, hogy a 2013-ban megnyílt Kemenes Vulkánpark látogatottsága évről évre növekszik, tavaly több mint 11 ezer látogatót vonzott az ország minden részéről, sőt külföldről is, hiszen a kiállítások anyaga angol és német nyelven is megismerhető. Idén négy téma - a botanika, a geológia, a bányászat és a borászat - köré épülő, vezetett Ság hegyi túrákra is jelentkezhetnek az érdeklődők, és múzeumpedagógiai foglalkozások is zajlanak majd az intézmény falai között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com