SZTNH: szabadon felhasználhatóvá válik A Pál utcai fiúk című regény

Szabadon felhasználhatóvá válnak Molnár Ferenc, Kempelen Béla, Szász Gyula, Paul Éluard, Knut Hamsun, Mariano Azuela, Waldemar Bonsels írásai, Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei, valamint Borsos József és Vidor Emil önálló építészeti tervei is 2023. január 1-jétől Magyarországon - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) szerdán az MTI-vel.Amikor egy mű létrejön, automatikusan szerzői jogi védelem alá kerül, amely a szerző halálát követően még 70 évig él. Hazánkban 2023.

január 1-jétől így közkinccsé válnak többek között az 1952-ben elhunyt Molnár Ferenc írásai, például A Pál utcai fiúk és Az éhes város című regényei vagy az Egy, kettő, három, a Liliom és Az üvegcipő című színpadi művei - olvasható a közleményben.
   

Mint írják, szintén szabadon felhasználhatóvá válnak Kempelen Béla újságíró magyar nemességet kutató alkotásai; Szász Gyula matematikus tudományos publikációi; a francia szürrealista alkotó, Paul Éluard költeményei; az irodalmi Nobel-díjas norvég Knut Hamsun és a mexikói Mariano Azuela egyes regényei, valamint a Maja, a méhecske című gyermekkönyvet író német Waldemar Bonsels munkái is.
   

Fontos azonban, hogy ez csak az eredeti művekre vonatkozik, azok feldolgozásaira, átdolgozásaira nem, tehát például A Pál utcai fiúk film- vagy musicalváltozata, netán a Maja, a méhecske című rajzfilm és képregény nem számít még közkincsnek - emlékeztetnek az összegzésben. A tájékoztatás szerint jövő évtől szintén szabadon felhasználhatóvá válnak Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei, valamint több neves építész önálló munkái is: például Borsos Józsefnek a debreceni köztemetővel, a debreceni rendőrszékházzal, az Ary-villával vagy a szegedi Honvéd téren álló templommal kapcsolatos tervei; Vidor Emil húsznál is több, Budapesten álló lakóépületeinek - köztük az úgynevezett Palatinus-házak vagy a hazai szecessziós építészet szép példája, a Bedő-ház - tervei is.
    

Kitérnek arra is, hogy 2024-ben majd olyan alkotók önálló művei válnak közkinccsé, mint például Dienes László szociológus, Márton Lajos festő, Sándy Gyula, Lauber László és Fábián Gáspár építészek, Kálmán Imre zeneszerző vagy Django Reinhardt dzsesszgitáros. Az irodalmi, tudományos, művészeti alkotásokat mindig szerzői jog védi, ahogy a felhasználásukhoz kapcsolódó teljesítményeket is. Ezeknek egyik alapvető célja a szellemi alkotás ösztönzése. A szerzői alkotások jogi oltalma a hazai kulturális ipar működésének és fejlődésének elemi feltétele, ezáltal munkahelyek, vállalkozások, befektetések védelmét is jelenti - hangsúlyozzák a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com