Sztrájkot hirdettek a párizsi Louvre dolgozói december 15-től

Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek december 15-től a párizsi Louvre dolgozói, tiltakozásul a "romló munkakörülményeik" és az "elégtelen források" miatt - közölte a világ leglátogatottabb múzeumának CFDT szakszervezete hétfőn a többi érdekképviselettel történt egyeztetést követően.Az októberi látványos műkincsrablás óta a közéleti viták középpontjában álló Louvre-ban novemberben egy galériát is le kellett zárni az épületszárny infrastrukturális elavultsága miatt, két hete pedig egy vízszivárgás miatt az egyiptomi részleg könyvtárában több száz művet ért károsodás.

"Mindennap zárva maradnak terek a meghatározott nyitvatartási terv előrejelzésein túl, a létszámhiány, a műszaki hibák vagy az épület elavultsága miatt"
- írták a szakszervezetek Rachida Dati francia kulturális miniszterhez intézett levelükben, amelynek másolatát a sajtóhoz is eljuttatták.

Az október 19-én, fényes nappal elkövetett rablás helyszínére a tettesek az épületnek a Szajna-parti oldalán, egy emelőkosaras teherautóról egy ablakon keresztül jutottak be. Miután ketten feszítővassal betörték az ablakot és az ékszereket tartalmazó két vitrint, két robogóval távoztak, amelyet két tettestársuk vezetett.

A maszkos betörők nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert - közöttük I. és III. Napóleon feleségének ékszereit - vitték el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából, a kár értéke 88 millió euró. A betörés kevesebb mint nyolc percig tartott.

A rablást elkövető kommandónak mind a négy feltételezett tagját elfogta a rendőrség, de a műkincseket még nem találták meg, ahogy a megrendelőket sem.
November végén a múzeum bejelentette, hogy 45 százalékkal megemeli a belépőjegy árát a nem európai látogatói számára 2026-tól. Az intézkedés, amelyet a szakszervezetek elítéltek, a francia kormány szerint a világ egyik leglátogatottabb múzeumának anyagi támogatását szolgálja.

Vagyis "a közönségnek már csak korlátozott hozzáférése van a művekhez, és akadályozva van a mozgásában. A Louvre meglátogatása igazi küzdelem lett" - vélik a szakszervezetek. Szerintük "a különböző belső figyelmeztetések süket fülekre találtak", valamint megjegyezték azt is, hogy a Louvre vezetőségének megszólalásai alapján nem remélhető, hogy "tisztában vannak a jelenlegi válság mértékével".

A szakszervezetek ezért közvetlen tárgyalást kezdeményeznek a kulturális minisztériummal, "a belső szociális légkör példátlan romlása és az illetékes hatóságoktól várt válaszok szükségessége miatt".

A Louvre 2024-ben 8,7 millió látogatót fogadott, akik 69 százaléka külföldi volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com