Tájkép Lamborghinivel: Ázbej Kristóf kiállítása

Ázbej Kristóf képzőművész Tájkép Lamborghinivel - Fuzionista tanulmányok II. címmel állítja ki tizennyolc új képét a Magyar Műhely Galériában szerdától.

A művész a portrék, a kétalakos jelenetek után most kisméretű tájképvázlatokon alkalmazza a fuzionista formanyelv újításait. Ázbej Kristóf elmondta az MTI-nek, hogy digitális eszközökkel készült sorozatán Lamborghini autók vannak különböző korszakokból és körülöttük a látképek festészettörténeti idézetekből állnak össze, a tájképfestészet legnagyobb mestereinek alkotásait használja kiinduló pontként.

azbej_tat_01A meghívón látható képről szólva elmagyarázta, hogy a tó és a rajta tükröződő vonalak Christo grafika, a nagy fa Gerhard Richtertől való, előtte áll a Lamborghini, a kocsi szélvédője Warhol Mercedes-sorozatára emlékeztet. Az autó mellett egy fiatalkori Picasso önarcképes figura áll Bukta Imre alkotta ingben és az alak kezében egy félig kész ugyancsak Bukta-tájképpel.

Klasszikus, modern és kortárs alkotók művei keverednek a fuzionista Ázbej-munkákon, különböző festők gesztusaiból állnak össze a digitális nyomatok. "Ez a kísérlet a képekkel pontosan olyan, mint a fúziós dzsessz vagy a fúziós konyha" - emelte ki. A művészet történetéből nagyon sok kép kerül a komputerbe, ezeket válogatja és egészíti ki egymással a művész, ezzel esztétikailag új minőséget hoz létre.

Eddig más alkotók munkáiból állította össze a képeket digitális úton, de most azt szeretné, ha más művészek aktív részvételével születnének meg ugyanazon a vásznon olajjal megfestve a képek, vagyis a komputer helyett élőben az ő festői közreműködésével - tette hozzá. A Tájkép Lamborghinivel című tárlat július 31-től látható és augusztus 21-ig tart nyitva a Magyar Műhely Galériában.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com