Támogatási keretet hoznak létre rászoruló szerzőknek és előadóművészeknek

Rendkívüli szociális támogatási keretet hoz létre az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda azon könnyűzenei szerzők és előadók megsegítésére, akik a koronavírus miatt elmaradó előadásaik és más munkáik következtében vesztik el jövedelmüket.A segélyezés összegeként az EJI 90 millió forintot, az Artisjus hasonló nagyságrendű, de nyitott keretet állapított meg - közölte az Artisjus kedden az MTI-vel. Mint írták, az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradnak a közönség előtti élő rendezvények, ami az előadóművészeknek és szerzőknek jelentős jövedelem-kiesést okoz.


"Bár az ilyen helyzet kezelése, a károk elhárítása elsősorban állami feladat, az EJI és az Artisjus mégis feladatának tartotta, hogy összehangolt lépéseket tegyenek a rászoruló előadók és szerzők megsegítésére. A lehető legszélesebb körű segítségnyújtás érdekében a két szervezet együtt dolgozik, egyeztetik a kérelmeket annak érdekében, hogy minél több rászoruló művész kaphasson segítséget az egyik vagy a másik egyesülettől".

   
Az EJI és az Artisjus az egyéni kérelmek elbírálását követően áprilisban és májusban folyósít szociális támogatást a rászorultaknak. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket a művésztársadalom termel meg. Gyimesi László, az EJI elnöke hangsúlyozta: az EJI alapfeladatának tartja tagjai érdekeinek teljes körű védelmét, valamint a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, amelyhez hozzátartozik a rendkívüli helyzetben nyújtott aktív segítség is.


A szerzői oldalon támogatást nyújtó Artisjus Zenei Alapítvány kuratóriumi elnöke, Lakatos György fagottművész kiemelte: az Artisjus által végzett jogkezelési munkának világszerte fontos része a szociális szolidaritás is. A rendkívüli szociális támogatást minden, a megadott feltételeknek megfelelő EJI vagy Artisjus által regisztrált előadóművész és könnyűzenei szerző kérheti. A kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, azokról a szervezetek gyorsított eljárással döntenek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com