Tárlat mutatja be az egykori nógrádi bányamentők munkáját

Interaktív eszközökkel is kiegészített állandó tárlat nyílt az egykori bányamentők munkájáról a Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyén pénteken.A bányamentés története a nógrádi szénmedencében című kiállítást Shah Gabriella, a Dornyay Béla Múzeum igazgatója nyitotta meg. Elmondta: a Kubinyi Ágoston múzeumszakmai fejlesztési programnak köszönhetően tavaly a földfelszíni bemutatóhely újult meg, most pedig a bányamentés történetét felidéző, interaktív elemekkel is kiegészített kiállítást nyitottak. Utóbbi főleg a fiataloknak lehet érdekes, egy animációnak köszönhetően például az 1888. évi vízbetörést is szimulálják. Akkor húsz ember rekedt a bányában, de egy sikeres akciónak köszönhetően mindannyiukat kimentették.

    
Shah Gabriella hozzátette: azok a látogatók, akik egészségi állapotuk vagy más gondjuk miatt nem vállalkoznak kirándulásra a földalatti kiállítóhelyre, a fejlesztésnek köszönhetően virtuálisan is megtekinthetik a régi bányavágat nevezetességeit. Az új látványossággal az intézmény múzeumpedagógiai programja is bővül.
    

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere (MSZP) személyes emlékeinek felidézésével kezdte köszöntőjét, hiszen pályafutása kezdetén a bányamentőknél dolgozott műszerészként. Kifejtette: a bányászok munkájukat egymást segítve végezték. Hozzátette: a kiállítás megrendezésével egy hanyatló szakmának állítottak örök emléket a múzeum munkatársai.
   

Szabó Ferenc okleveles bányamérnök, volt bányamentő parancsnok kitért a bányamentők által használt műszerekre, felidézve megdöbbentő történeteket is pályafutása idejéből. Shah Gabriella az MTI kérdésére elmondta: az intézményben Bányamanó képzés címmel is fut programjuk óvodás és általános iskolás korú gyerekek számára. A résztvevők a bányászok életét, legendáit ismerhetik meg, közben feladatokat teljesítve. A gyerekek általában osztálykiránduláson vesznek részt a képzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com