Tárlatvezetések, bemutatók és koncert is lesz Győr-Moson-Sopron megyében

Győrben előadással egybekötött épületbejárással, Sopronban a Storno-gyűjtemény megismerésével, Sopronkövesden pedig egyebek mellett koncertekkel, kóstolóval és kiállítással várják az érdeklődőket szeptember 21-én és 22-én, a kulturális örökség napjai alkalmából.Győrben a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kezelésében lévő 17. századi Napóleon-ház történetét ismerhetik meg a látogatók szombaton délután három órától Pápai Fruzsina Menta művészettörténész előadásában. Az előadást az Esterházy-palotában tartják.

   
Sopronban szombaton és vasárnap 11 órától ingyenes tárlatvezetéseket tartanak a Soproni Múzeum munkatársai a Storno-gyűjteményben, a Fő tér 8. szám alatt. A kiállítás a kéményseprőből restaurátorrá vált Storno Ferenc és családja gyűjteményét mutatja be azokban a szobákban, amelyeket a család 1875 és 1984 között lakásként használt. A régiségekkel és a családtagok alkotásaival berendezett enteriőrök képet adnak a 19. század végének divatos lakáskultúrájáról.
    

Sopronkövesden két nap alatt több tucat program várja az érdeklődőket az egész településen. Lesz egyebek mellett oldtimer járművek találkozója, legóból fel lehet építeni a település jellegzetes épületeit, de állatokat is lehet majd simogatni. Kiállítás nyílik Vörös Renáta és Fülöpné Farkas Gyöngyi helyi festők képeiből és bemutatják a hetedik alkalommal megrendezett fafaragó táborban készült alkotásokat.
    

A program szombaton felvonulással kezdődik, majd apa-lánya táncbemutatót tartanak. Később egyebek mellett népi játékokkal ismerkedhetnek az érdeklődők és repülőmodellező bemutatón is részt lehet venni. Este fellép a Medina zenekar és a The Bits, Beatles-emlékzenekar. Vasárnap Hujber Edit helytörténész Széchenyiek régészeti tevékenységei címmel tart előadást a polgármesteri hivatalban. Később a Csemete bábszínház a Gőgős Gúnár Gedeont adja elő, majd lesz még repülőmodellező és számszeríj bemutató, kézműves foglalkozás és kabaré előadás. A programot este hagyományosan a piactéren egy tábortűz mellett zárják, ahol Cseh Tamás-dalokat ad majd elő Mülhauser Martina.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com