Tárlatvezetéssel és könyvbemutatóval várja az érdeklődőket az MMA
Április 11-én, a magyar költészet napjához kapcsolódóan ingyenes tárlatvezetéssel és kötetbemutatóval várják az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában.
Az MMA az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztettek, hogy március 1-je és május 10. között látogatható az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia 2024-ben végzett művészeti ösztöndíjasainak kiállítása és programsorozata. Az esemény keretében az építészet, a film- és fotóművészet, az ipar- és tervezőművészet, a képzőművészet, a népművészet, a színház, a zene, az irodalom, és a művészetelmélet területén tevékenykedő alkotók mutatkoznak be. A kiállításhoz ingyenes programsorozat kapcsolódik.
Április 11-én az irodalomra fókuszálnak, a magyar költészet napjához kapcsolódóan 17 órától az Essentia Artis kiállítás vezető kurátora, iski Kocsis Tibor tart tárlatvezetést, kiemelt figyelmet fordítva a kiállításon bemutatkozó irodalmárokra. Ezt követően 18 órától Tolvaj Zoltán költő, író, műfordító beszélgetéssel egybekötött felolvasásra várja az érdeklődőket. Tolvaj Zoltán 1999 óta van jelen a kortárs irodalmi életben.
A közlemény szerint első, A medve lépései című kötetében a lírai hagyományon belüli helyét kereste a késő modern verselés eszközeivel, Törésteszt című kötetében ettől eltávolodott, egyre ironikusabban viszonyulva a "lírai én" kérdéséhez, amit a Fantomiker című könyvében összegzett. Az MMA művészeti ösztöndíjasaként az ezredforduló közérzetét az Erdőkerülők / Fattyúk hava című prózáiban igyekszik feltárni. A program során ezen időszak alatt született műveiből ad ízelítőt a közönségnek - olvasható a közleményben.
A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. További információ és a regisztráció a https://essentiaartis.com/programok linken érhető el.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások