Tavaszi Várkapu Tárogató Füzér Várában

Történelmi játszótéren, hadi bemutatókon, középkori életképeken keresztül mutatják be Füzér Vára mindennapjait húsvétkor, a kétnapos rendezvényen együttesek, hagyományőrzők és előadóművészek várják a látogatókat - közölték a szervezők az MTI-vel.A tájékoztatás szerint Füzér Várának kapuja tárogatószóra nyílik meg vasárnap, majd történelmi játszóházat tartanak kézműves foglalkozásokkal. A Felsővár piacán Sárospataki Lovagok várják a várba érkezőket párviadallal, íjászattal, látványfőzéssel. A Hollóének Hungarica mindkét nap koncerttel és táncházzal szórakoztatja nézőket. Vasárnap koncertet ad az Agyagbanda is.


Gasztronómiai és kézműves váruradalmi vásár lesz a füzéri tájházak portáin és a község központjában, az ide érkezők kézműves foglalkozáson vehetnek részt, ahol gyertyát márthatnak, mézeskalácsot díszíthetnek és helyi finomságokat kóstolhatnak. A XI. Tavaszi Várkapu Tárogató hétfőn hasonló programokkal folytatódik.

Füzér vára, a történelmi Zemplén vármegye nevezetessége a közelmúltban újult meg. A források az erődítményt a 13. században említik először, történészek szerint biztos, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt. A Füzér község fölött 170 méter magasan, nehezen megközelíthető, meredek hegy tetején épített várban 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után - ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna - Füzérre szállíttatta a Szent Koronát és legalább egy évig ott rejtegette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com