Tavaszra megújul az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park

Egy 1500 fős koncertteremmel és a szociális-kulturális programoknak helyet adó Erzsébet Műhellyel bővül 2014 tavaszáig az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park (EKKP); a nettó 1,7 milliárd forintos beruházás keretében megújul az EKKP fölötti tér és bővül a Design Terminál épülete is.

-


Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos a beruházás csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte: az Erzsébet téri épület 1997 óta befejezetlen, pedig 2000 óta rendelkezik minden szükséges építési engedéllyel.

Augusztus 1-jén azonban a főváros az Erzsébet tér két helyrajzi számon nyilvántartott területének (az Akvárium Klub fölötti parknak, valamint a park és a Design Terminál közötti sétánynak) a tulajdonjogát átadja az államnak, a tulajdonviszonyok rendezése után pedig szeptember végén megindulhat a régóta tervezett második ütem megvalósítása. Az Akvárium Klub szeptember, a Design Terminál december végéig fog zavartalanul üzemelni, csak három hónapig lesz teljesen körbekerítve a tér - tette hozzá.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: a tervfelülvizsgálatoknál figyelembe veszik a Design Terminál, az Akvárium Klub és a Fröccsterasz véleményét is.

A beruházás eredményeképpen az EKKP lépcsője melletti, jelenleg raktárként használt 1000 négyzetméteres teremben alakítják ki az Erzsébet Műhelyt, amely elsősorban a nagycsaládosok és hátrányos helyzetűek - az Erzsébet-program célközönsége - számára kínál kedvezményes árú programokat. A park is számos családi rendezvénynek, termelői piacnak, fesztiválnak, télen korcsolyapályának ad otthont, míg a Deák tértől a Szent István-bazilika felé vezető sétányt kiszélesítik.

Muraközy Péter, az Akvárium Klub vezető programszervezője elmondta, hogy a klub Bajcsy-Zsilinszky út felőli, most lezárt részén egy 1500 fős, európai színvonalú koncertterem létesül, ezzel olyan könnyűzenei központ jön létre, amely régóta hiányzik Budapestről.

Böszörményi Gergely, a Design Terminál stratégiai igazgatója arról szólt, hogy intézményük nemcsak megmarad mai helyén, de új terekkel, új funkciókkal is bővül, és terveik szerint a jövőben az Akvárium Klub termeiben is rendeznek majd programokat a hazai start-up szektornak.

Ondraschek Iván, az EKKP fejlesztésének szóvivője elmondta, hogy hamarosan elindul a www.erzsebetter.hu honlap, amely a tér és az Akvárium Klub programjairól is egy felületen nyújt majd tájékoztatást.

Guller Zoltán elmondta, hogy az áfa nélkül 1,7 milliárd forintos beruházási keretből 500 milliót a park rendbetételére fordítanak. A számítások szerint 15 év alatt megtérülő beruházást az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. finanszírozza, így állami forrás nem szükséges hozzá - hangsúlyozta.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com