Távozik a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése

Felmentését kérte Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, s hozzá hasonlóan távozik a fesztivál éléről Harangozó Gyula művészeti igazgató is - tájékoztatta a kulturális szakember kedden az MTI-t.Herczeg Tamás közleménye szerint felmentési kérelmét a munkáltatói jogkör gyakorlója, a polgármester elfogadta, munkaviszonya február 15-ével szűnik meg, közös megegyezéssel.

    
A szakember felidézte, szakmai pályafutásának csaknem 14 éve köti a játékokhoz, amelyből nyolc szezont Harangozó Gyula művészeti igazgatóval jegyez, aki szintén elköszön a fesztivál vezetésétől. Herczeg Tamás kifejtette, hálás a sorsnak az elmúlt évekért, s valamennyi munkatársának köszönettel tartozik az átélt művészileg fontos pillanatokért. Hazai és világsztárok léptek fel Szegeden, bemutattak hét operát, köztük a játékok történetében először Wagner- és barokk művet is, számos Broadway-musical magyarországi bemutatóját ünnepelhették a közönséggel, és otthonra leltek a fesztiválon Shakespeare és Moliere drámái is.
   

Az elmúlt időszak próbatételei között említette a leköszönő igazgató a Dóm rekonstrukcióját és a pandémiás helyzetet is, hozzátéve, a nehézségeket a nézők és a városvezetés bizalmának köszönhetően sikerrel vették. Szavai szerint "bár olykor talán a kelleténél szenvedélyesebben érveltek, felmentést adhat, hogy mindig a közös ügyet, a Szegedi Szabadtéri Játékok sikerét képviselték".
    

Herczeg Tamás leszögezte, pénzügyileg erős szervezetet adnak át, csaknem háromszorosára, egymilliárd forint fölé nőtt vagyonnal és hatszorosára nőtt, 400 millió forintot meghaladó pénzkészlettel. A szegedi önkormányzati cégek és intézmények működését érintő strukturális reform keretében a markáns intézményi kultúrpolitikát az egységes városi stratégia váltja fel, amely már nem az általa szorgalmazott önállóan működő Szabadtéri Játékokra teszi a hangsúlyt - tudatta a szakember.
    

Úgy fogalmazott, új korszak kezdődik az életében, és új korszak a Szabadtéri Játékok életében is. Az utóbbi években az intézményvezetés mellett erőteljesebben foglalkoztatja a művészeti oktatás és az alkotói munka, a rendezés is. Hozzátette: vezetőként elszakad a játékoktól, de marad alkotóként, a Moliere-vígjáték rendezőjeként és persze a játékok lelkes nézőjeként.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com