Teljessé vált a filmfesztivál versenyprogramja

Teljessé vált pénteken a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale versenyprogramja. A szervezők utolsóként egy Stanley Tucci rendezésében készült brit-francia koprodukciót, egy kínai animációs filmet és egy francia-belga drámát válogatott be Catherine Deneuve főszereplésével. Mindhárom alkotásnak a német főváros filmfesztiválján tartják a világpremierjét.

A Berlinale legfontosabb szekciójában idén 24 mű szerepel - 22 világpremier -, 18 lesz versenyben a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a különböző alkotói kategóriákban kiszott Ezüst Medvékért. Köztük van Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása.

Az elsősorban színészként ismert Stanley Tucci filmjében Geoffrey Rush, Armie Hammer, Tony Shalhoub és Sylvie Testud játssza a főbb szerepeket. Az Alberto Giacometti képzőművészről szóló Final Portrait (Az utolsó portré) versenyen kívül lesz látható. A filmben Geoffrey Rush alakítja Giacomettit. A kínai animációs film rendezője Liu Csien, a címe pedig Hao csi lö (Szép napot!).

A Sage femme (Bába) című filmben, Martin Provost rendezésében együtt lesz látható a vásznon Catherine Deneuve és a franciák egy másik nagy kedvence, Catherine Frot. Az alkotás versenyen kívül szerepel a Berlinalén. A cannes-i és a velencei mellett legjelentősebb filmfesztivál február 9-én kezdődik és 19-én ér véget.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com