Telt ház előtt tartotta hetedik újévi koncertjét Mága Zoltán

Öt kontinens világhírű előadóművészeinek részvételével, telt ház előtt tartotta hetedik újévi koncertjét Mága Zoltán csütörtökön Budapesten a Papp László Sportarénában, a Kárpát-medence legnagyobb újévi koncertjén, amelyen egyszerre 13 ezer ember köszöntötte koccintással az új esztendőt.

"Világszínpaddá alakítottam az Arénát, mert eddigi leggrandiózusabb koncertemmel szerettem volna meglepni közönségemet, hogy így fejezzem ki köszönetemet azért, hogy idén pályafutásom harmincadik évfordulóját ünnepelhetem. Évről évre egyre letisztultabb műsorral készülünk, egyre inkább a klasszikus irányt erősítjük, az igényes zenét pedig a közönség is egyre értőbben és lelkesebben fogja" - mondta a Prima Primissa-díjas hegedűművész.

Download

Európa képviseletében lépett színpadra korunk egyik legnagyobb hegedűművésze, az orosz Zahar Bron, aki egy különleges produkció keretében, három másik hegedűvirtuózzal, Mága Zoltánnal, valamint Sebestyén Ernő és Szabadi Vilmos Liszt-díjas hegedűművészekkel adta elő hatalmas sikerrel Bach d-moll hegedű kettősversenyét.

Zahar Bron, aki zenepedagógusként számos nagy tehetséget nevelt ki a világ legrangosabb koncerttermeinek, úgy nyilatkozott: Mága Zoltánt egyéni játékmódja, virtuóz technikája a világszínvonalú hegedűművészek közé emeli.

Az Olaszországban élő, albán származású Saimir Pirgu, a lírai tenor szerepek neves tolmácsolója Ernesto de Curtis Non ti scordare di című szerzeményét adta elő.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A dallal, amelyet Luciano Pavarotti is gyakran szólaltatott meg, a többszörös Grammy-díjas olasz operaénekesre is emlékezett, akinek haláláig volt mentoráltja.

Valentina Nafornita nemzetközi hírű szoprán, a Moldovai Köztársaság üdvöskéje Lauretta áriáját adta elő. Pirgu és Nafornita duettet is énekelt Puccini Bohémélet című operájából.

Download (1)

Az amerikai kontinens képviseletében Ann Malcolm jazzdíva lépett színpadra. A jazzfesztiválok ünnepelt sztárja a Moon Rivert énekelte Szakcsi Lakatos Béla zongorakísérete mellett. Ázsia színeiben igazi kuriózumként a dél-koreai crossover csellista, Oh Ahmi bűvölte el a magyar közönséget.

A művész, aki országának szépségkirálynője is volt, először szerepelt Magyarországon. Ausztráliából Siobhan Stagg lírai koloratúrszoprán Giuditta belépő nagyáriáját adta elő. Az afrikai kontinenst a marokkói származású Said Tichiti, az afroarab zene első számú európai képviselőjének számító Chalaban zenekar alapítója reprezentálta.

A számos énekversenyt megnyert Láng Dorottya mezzoszoprán, a Mannheimi Operaház tagja Lehár Ferenc Messze a nagy erdő című szerzeményével lépett színpadra.

"Mindig fontosnak tartottam, hogy a legkiválóbb magyar előadók is szerepet kapjanak a Budapesti Újévi Koncertemen, hiszen zenei misszióm, hogy a magyar zenei kultúrát népszerűsítsem szerte a világban" - mondta Mága Zoltán.

Magyarország színeiben két Kossuth-díjast is hallhatott az Aréna közönsége, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművészt és Kiss B. Atilla tenort. Utóbbi előadásában Erkel Ferenc Bánk bán című operájából a Hazám, hazám ária hangozott el. Mága Zoltán úgy fogalmazott, ez az egyik legszebb olyan zenemű, amely méltón fejezi ki hazaszeretetünket az új esztendő köszöntésekor.

Mága Jennifer Etta James At last című világsikerű dalát adta elő. Szakcsi Lakatos Béla szerint Jennifer komoly énekesnővé érett, olyan fekete torkú díva, akivel szívesen gondolkozik egy közös lemez elkészítésén. A Kossuth-díjas zongoraművész elmondta: a kezdetektől fellép a Budapesti Újévi Koncerten, amely zeneileg világszínvonalú produkció.

A VII. Budapesti Újévi Koncert műsorában közreműködött a Primarius Szimfonikus Zenekar Silló István vezényletével, a Budapest Táncművészeti Stúdió, az ELTE Bartók Béla Énekkara, a Magyar Kamarazenekar és a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa. Az estet Meskó Zsolt rendezte, a zenei vezető Zsoldos Béla volt, a látványterv Somfai Péter nevéhez fűződik.

Az Aréna nézőterén csütörtökön helyet foglaltak az Országgyűlés alelnökei, államtitkárok, több mint húsz ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Dél-Korea diplomáciai képviseletének vezetője.

A rendezvényre minden jegy elkelt, az összes engedélyezett pótszéket is fel kellett állítani - közölte az esemény kommunikációjával megbízott cég az MTI-vel. A hagyomány jövőre is folytatódik; a nyolcadik újévi koncertre január 2-án délelőtt már több száz jegy elkelt.

Mága Zoltán idén először Bécsben, az operett fővárosában is ad újévi koncertet hagyományteremtő céllal. Január 4-én, vasárnap a Konzerthausban Verdi, Vivaldi, Brahms, Puccini, Sarasate, Johann Strauss, Erkel Ferenc, Kálmán Imre és Lehár Ferenc legismertebb és legszebb művei csendülnek fel, "hogy a Budapesti Újévi Koncert varázsa Bécsben is folytatódjon".

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com