Tematikus kiállítás nyílik Kemény Gyula magángyűjteményéből válogatva Kecskeméten

Nagybányaiak címmel Kemény Gulya magángyűjteményéből válogatva tematikus kiállítás nyílik a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben kedden a felújított kecskeméti városháza megnyitó ünnepségsorozata keretében. Bozsó János, a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény elnöke, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta: a tárlat a nagybányai művésztelepen és annak kisugárzásában alkotó művészek munkáiból válogatva mutatja be Kemény Gyula magángyűjteményének domináns vonulatát.     Kiemelte: a restaurátorművész magángyűjteménye Magyarország egyik legjelentősebb kollekciója, amelyet az 1990-es évektől tudatos építkezéssel formált a festőművész, restaurátor.

Bozsó János felidézte: a nagybányai művésztelep 1896-os megalapításától kezdve alapvetően befolyásolta a 20. század első évtizedeinek magyar képzőművészeti törekvéseit.     


Kezdetekben a művésztelep szellemisége, a szabadban festés inspirációja fogta össze az alkotókat, "a fény áramlásában, vibrálásában új tónusokat fedeztek fel" - fogalmazott. Annak a kivételes pillanatnak lehettek tanúi a kortársak, amikor a kritikusok és a nagyközönség is elismeréssel fogadta a nagybányaiak kiállításait - tette hozzá.       


A századfordulót követő első években a fiatal művészek aktuális párizsi élményeikkel, modernista szellemű motivációval érkeztek Nagybányára. A harsányabb színekkel, geometrikus szerkesztéssel jelentkezők csoportja "neósok" néven vált ismerté. A tárlat kurátora szerint, a nagybányai és a kecskeméti művésztelep története szokatlan módon kapcsolódik egymáshoz. Kada Elek polgármester invitálására Iványi Grünwald Béla vezetésével Kecskeméten találtak új lehetőségre a Nagybányáról kiszakadók.    


Iványin kívül Perlrott Csaba Vilmos több alkotása is bekerült a válogatásba, aki szintén mindkét kolónia életében részt vett. A kiállított kollekcióban fajsúlyosan vannak jelen az aktok, a friss szemléletű festői tematikában nem háttérillusztrációk, hanem élettel teli főszereplőkké léptek elő. A később díszlettervezőként Oscar-díjat elnyerő Korda Vince munkásságának kivételes és fő darabja, a Két akt című képe a kiállításon látható.     


Az ikonikus nagybányai tájjal találkozunk Jándi Dávid művén. Ziffer Sándor több alkotása közül a Lelátás az István-toronyból című eleven színeivel és az egynemű felületek játékával jelzi a neós irányvonal megjelenését Nagybányán. Tragikusan, fiatalon fejezte be életét Göröncsér Gundel János, két kisméretű tanulmánya a kettétört életmű ritka darabjai - tette hozzá Bozsó János. A Kemény-gyűjteményből válogatott második tárlat harminc alkotása augusztus 20-áig látogatható, csütörtöktől vasárnapig a kiállítóterem nyitva tartási idejében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com