Tervásatások kezdődnek ősszel az egykori székesfehérvári koronázóbazilika területén

Tervásatások kezdődnek ősszel az egykori székesfehérvári koronázóbazilika, a Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom területén, amelyet a csütörtökön megkezdett talajradaros vizsgálat előz meg.Az erről szóló sajtótájékoztatón Róth Péter alpolgármester hangsúlyozta, hogy a kutatás segít jobban megismerni, mi is állt egykoron a Romkert területén. Felhívta a figyelmet az ősz folyamán nyíló látogatóközpontra, amely az eddig megszerzett tudást tárgyi formában mutatja majd be.
    

Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója közölte, hogy a tervásatás előkészítő szakasza a talajradarozás, amelynek révén ásás nélkül juthatnak olyan adatokhoz, amelyek alapján jobban tudják tervezni az őszi feltárásokat. Megjegyezte: falmaradványokra és törmelékekre, valamint faszerkezetek jelenlétére számítanak a talajban, mert főleg olyan helyeken radaroznak és ásnak majd, ahol korábban nem igazán zajlottak ásatások.
    

A főigazgató rámutatott, hogy Székesfehérvárt nagyon korán, Európában szinte egyedülálló módon, a 11. század elején már kőfallal vették körül, ami a város jelentőségét is mutatja. A kőfalról azonban kevés adattal rendelkeznek, ezért a mostani feltárásoktól azt remélik, hogy ez megváltozhat. Tóth Zoltán, a talajradaros vizsgálatokat végző Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet docense elmondta: a geofizikai vizsgálatok lényege, hogy radarhullámok segítségével roncsolásmenetesen megállapíthatják, mit rejt a föld. Jelezte, hogy a próba során is azonnal jelentkeztek a talajban olyan elváltozások, amelyek leletanyagok jelenlétét valószínűsítik.
    

A sajtóanyag szerint az újabb tudományos módszerek segítségével korábban már kiderült: Székesfehérvár városfala a 11. században épült, hossza mintegy másfél kilométer volt, építéséhez pedig rengeteg faanyagot használtak. A Nemzeti Emlékhelyen tervezett kutatásokból kiderülhet, hogy az ottani szakasz mikor épült pontosan, és közvetve, megbízhatóan datálhatják a Szűz Mária prépostsági templom építésének idejét, amire jelenleg csak közvetett utalások vannak.
    

A különleges berendezés segítségével körülbelül 1,5-2 méter mélységbe "láthatnak le" a szakemberek: a műszer képes felismerni az eltérő szilárdságú anyagokat, és segítségével gyakorlatilag láthatóvá válnak az épületek vagy az egykori emberi beásás nyomai, viszont a temetkezések kimutatására nem jó.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com