Thália Szieszta címmel indul beszélgetéssorozat a Mikroszínpadon

Thália Szieszta címmel beszélgetéssorozatot indítanak a Thália Színház művészeivel a Mikroszínpadon. A december 27-i első beszélgetés témája az ünnep lesz.

Thália Színház

A teátrum művészeivel, minden alkalommal egy adott témát körüljárva, Szily Nóra fog beszélgetni - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a kötetlen beszélgetések alkalmával a színészek családias légkört teremtve osztják meg gondolataikat, történeteiket a közönséggel mintegy 70 percben.

Emellett minden alkalommal egy színművész rövid produkcióját is láthatja a közönség. Azt, hogy melyik színészét, a nézők döntik el a színház Facebook-oldalán szavazva.

December 27-én Gubás Gabi, Fodor Annamária, Pindroch Csaba és Vida Péter beszélget az ünnepről, az ünnepi készülődésről és az újévi fogadalmakról.
A beszélgetéseken mindig aktuális témát választanak majd, a januári alkalommal például a közelgő Thália Humor Fesztiválhoz kapcsolódva a humorról, a sorozat tavaszi részében pedig a megújulásról lesz szó. A sorozattal a későbbiekben a tervek szerint negyedévente jelentkezik a színház.

A teátrum közlése szerint a beszélgetéssorozat elindításának ötlete a szeptemberi Színházak Éjszakáján Női Vonal címmel látható program sikere nyomán született. A teltházas esten Szily Nóra a színház művésznőivel beszélgetett. A szervezők reményei szerint a Thália Szieszta hozzájárul majd ahhoz, hogy közelebbről is megismerhesse a közönség a színház művészeit.
A programról bővebb információ a www.thalia.hu oldalon olvasható.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com