Thomas Hardy hagyatékából nyílik nagyszabású kiállítás

Négy brit múzeum fogott össze, hogy bemutassa a Thomas Hardy angol költő és regényíró irodalmi munkásságához és személyes életéhez kapcsolódó, ritkán látható tárgyakat.A Dorset Múzeum, a Poole Múzeum, a Salisbury Múzeum és a Wiltshire Múzeum célja, hogy az eddigi legnagyobb Hardy-gyűjteményt állítsák ki. A projekt kurátora, Harriet Still "lenyűgöző kincsesbányának" nevezte a kollekciót - idézte a BBC hírportálja.     


A kiállítandó tárgyak között szerepel egy teáskanna, amely egykor Hardy nagymamájáé volt, és egy vázlat is, amelyet az író Wessex nevű kutyájának sírkövéhez készített. A partnerséget alkotó Wessexi Múzeumok 5000 fontot (kétmillió forintot) akarnak összegyűjteni a tervek szerint nyáron nyíló kiállításra. Hardyt Wessex tájai és az ott élő emberek is inspirálták, és szenvedélyesen foglalkozott olyan kérdésekkel, mint a nők egyenjogúsága, az állatok jóléte és az angol társadalmi rendszer igazságtalanságai.
    

Mint Still elmondta: olyan tárgyakat kutatott fel a múzeumok raktáraiban, amelyek rávilágítanak Hardy összetett személyiségére. "Varázslatos felfedezőút volt, és csodálatos lesz megosztani ezt a lenyűgöző kincsestárat látogatóinkkal" - fogalmazott. Julian Fellowes, a Thomas Hardy Társaság elnöke, a népszerű Downton Abbey-tévésorozat alkotója kiemelte, hogy sok olyan tárgy került elő, amely évek óta a raktárakban porosodott. "Ezek a személyes tárgyak segíthetnek abban, hogy Hardy íróként és magánemberként is közelebb kerülhessen a közönséghez" - magyarázta.
    

Az egyik legnagyobb megbecsülésnek örvendő brit regényíró és költő 1840-ben született Dorsetben, és élete nagy részét ebben a megyében töltötte. 1928-ban, 87 éves korában halt meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com